Ezeken a köves (Kamenín, Kamenný Most) falvakon keresztül vezet a Párkányt és Lévát összekötő vasút, rajta Ancsa motorosvonat zakatol a néppel, így minket is elvitt a célállomásunkra, Kéméndre. A falu weblapján található a falu izgalmas és szomorkás történelme, és néhány érdekesség a környékről. Sajnos a lapon nem említették a Tájházat, amiről csak később szereztünk tudomást, így nem volt alkalmunk meglátogatni. A tájházban lehet látni – úgy értesültünk – a környékre oly tipikus kurtaszoknyás viseletet, így érdemes betopanni legalább pár percre, ezzel is támogatva a helyi kultúrát. A zendülő nevű Kéménd Burgers étkezde még nem volt nyitva, ezért csak a helyi Jednotában tankoltunk be, és elindultunk Kéménd legnagyobb nevezetessége fele – A szovjet katona műemlékhez.
Ehhez nem a legjobb útvonalat választottuk – az elég forgalmas főúton teherautók elől félreugrálva totyogtunk, pedig választhattunk volna egy hosszabb, de annál romantikusabb vonalat is a földes utakon át. Legközelebb... Túléltük, megcsodáltuk a Garamot a híd mindkét oldaláról, majd a kilátást az elég elhagyatott műemlékről (közben elégge elhíresült bizonyos politikai körökben, ezért elkezdték felújítgatni), csináltunk 101 képet a tankkal. (Később azt is megtudtuk, hogy az emlékmű mögött van az izgalmasan hangzó Iszomfalva is - spoiler alert - a következő posztunk erről szól majd :) ) Itt hiányoltuk a valamikor híres Fehér Akác csardát, amiből mostanra már csak a híre maradt. A hétéves kisfiam bánatára úgy döntöttem, innen Kőhídgyarmatra gyalogolunk. A töltésen illetve alatta haladtunk. Nyávogását, hogy annyit kell gyalogolni, csak azzal sikerült csillapítanom, hogy időről időre lementünk a Garam partjára lubickolni a frissítően hideg vízben.
Esküszöm, amíg lépkedtem az úton, egy gyönyörű, kék színű szitakötő a szemem magasságába repült, egy pillanatra megállt, és a szemembe nézett. Szerelem első látásra! Rajta kívül láttunk rengeteg békát, gyíkot, szöcskét, szebbnél-szebb lepkét, szélben szállingózó virágokat. A csendet csak a Garam gyors folyásának zúgása és a madarak csicsergése „zavarta“. Itt meg kell említenem, hogy a két falu között más útvonalon, a Kéméndi Sósokon és a Tisztásokon is el lehet jutni, amit egy másik túra keretében szeretnénk megejteni.
Körülbelül 3 km gyaloglás (nem egész 2 óra a pancsolással együtt) után eljutottunk Gyarmatra, és pont szerencsénk volt, mert a légi klub leszállopályáján ott legelt egy repcsi. Megsimogattuk, álmodoztunk egyet, majd elfordultunk a falu fele. Utunkba ejtettük a Kotra éttermet, ahol örültünk volna, ha a pincérnő is örül nekünk, de a finom étel elfelejtette velünk ezt a kis hiányosságot. (Az is igaz, hogy ha örült volna, akkor az már gyanús lett volna :) )
Teli pocakkal, elindultunk tovább, a falu kisutcáin keresztül a Carpodromra. Na ez a hely tette Kőhídgyarmatot gyerekem kedvenc helyévé a környéken, és hála ennek el is felejtette, hogy kínoztam és hurcoltam kilométereken át. Azon kívül hogy nagyon szép a környék, maga a telep izlésesen rendezett, és a halászoktól tudjuk, hogy horgászati szempontból is vonzó. Az egyik faház épp üres volt, így alkalmunk nyílt bekukkantani a kényelmes és jól felszerelt házikóba. Na ide is visszajövünk még!
Már késő délután volt, amikor a gyerek elkezdett ásítozni, ideje volt elindulni az Ancsára. Annyi időnk még azért volt, hogy megsimogassuk a szép lovakat a Kotra ranchon, majd továbbhaladtunk az állomásra. Tényleg megértem, hogy az ott várakozó négy utas miatt nem érdemes felújítani és fenntartani az állomást, de ha legközelebb tesznek oda nekünk egy padot – háttámla sem kell hogy legyen rajta – akkor annál nagyobb lelkesedéssel jövünk vissza.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.