Esztergom vár

Anna Koňuchová Kopić
2021. július 13.
Egy Párkányinak naponta átlagosan ötször akad fenn a szeme a Bazilikán, de valóban mikor voltak utoljára Esztergomban? És most nem a teszkós bevásárlásra gondolok, hanem úgy igazándiból, turistáskodni? Na ugye!
Nem hiszem, hogy Esztergomról bármi újat tudnék mondani ebben a posztban, inkább csak emlékeztetni szeretném a Párkányiakat és Párkányba látogatókat, hogy itt van, már ezer éve vár, és érdemes idén is meglátogatni ezt a csodálatos kis történelmi várost.

Szerencsések vagyunk az idei nyárral, vannak azért rekkenő meleg napok, de ezeket váltják a kellemesek, amikor szinte bűn lenne otthon ülni. A hőmérő higanya ma 30 fok alá esett, fogmosás, pénztárca, oppcsianszki, CovidPass, egy palack víz, és indulás.  

Bazilika

Esztergomot sokféle módon lehet megközelíteni, kocsival, kisvonaton, busszal, (egyesek do tankoch), de csak lábon az igazi - gyalog vagy biciklivel - így tudjuk ugyanis igazán kiélvezni a világ egyik legszebb kilátását. Ahogy a hídra értünk, elénk tárult az oly ismert, de mégis megunhatatlan látkép: a Bazilika, a Vár, alatta a templomok sokasága, Duna, mögötte a Pilisi hegyek és Burda. Méterenként megáltunk, minden érzékünkkel szippantottuk magunkba a látványt, a hangokat, a Duna illatát, és lassan át is értünk Párkány legszebb városrészébe, Esztergomba :-)

Basamaci

Úgy döntöttünk, ma az alapértelmezett esztergomi látványosságokat nézzük meg újra, Esztergom for dummies, de így is akadt jó pár újdonság, amit eddig nem láttunk. A Mária Valéria hídról balra lefele mentünk le, majd a Kossuth hídon át a Bazilika aljában található utcácskákban barangoltunk a szépen felújított régi házikók közt. Mi cicásak vagyunk, ezért a Macskaút kötelező elem, ha erre járunk, de a kutyások is ki tudják élvezni a meredek, kellemesen zöld lépcsős közt, (az irkafirkák nem zavartak annyira, de üdvözöljük az anyukáját annak, aki kiszakította és ellopta a lámpákat!), amelynek a tetejéről kezd nagyon izgalmassá válni a kilátás - a híd, a Duna, és a párkányi lentilki-színű panelházak sokasága. A Középkori feljáró mentén sok pad található, ezeknek hála a panorámát még jobban tudtuk élvezni. 

Macskaút

Itt kezdődnek az esztergomi vár falai is, ezek gondolatban a régi időkbe vittek vissza, pár percre én lehettem az öreg dada, aki éppen a kisherceget kíséri napi sétája közben (aki kapott is egy dajkás verbális fülest, mert túl közel ment a meredek út széléhez). A feljáró a Bazilika kertjébe vitt, itt nem maradt négyzetméter, ahova nem léptünk volna. A Bazilika minden egyes porcikáját le kellett fényképezni. Most ugye épp zajlanak a felújítási munkálatok, ennek ellenére szinte minden része továbbra is zavartalanul látogatható, nyitvatartáson belül

Párkányi panoráma

A Bazilikától lekanyarodtunk a Szent István megkoronázásának szobrához, ahonnan úgyszintén csodás a panoráma, majd öt perc szünet után a kellemes Rondella presszóban továbbhaladtunk a Vármúzeumhoz, ahol a harangok akusztikáját próbálgattuk, majd az akusztika tesztelését a Bazilika alatti Sötét kapuban folytattuk néhány kissé korhélyosra sikeredett nótával.

Művészinek szántam :-)

Az alagút végén ott található a gyönyörűen feljújított Szent Adalbert rendezvényközpont és étterem egy csodálatos kerttel. Ebben pár csepp könny is lefolyt az arcomon, ugyanis pont öt éve itt volt a lagzink. 

Szent Adalbert

Mivel még maradt sok időnk és energiánk, a Szent Adalbert mellett található erdős zarándokúton visszamentünk a Bazilikához (belőle sosem elég), majd a Macskaúton lefele a Kis Duna sétányra. Ez egy nagyon kellemes, plátán és gesztenye fasorral ővezett út, sok sétáló emberrel, és szép régi házakkal a háttérben.

Kis Duna sétány

Ezen eljutottunk a Széchenyi térig, ahol annak ellenére, hogy csak egy keddi délután volt, a kávézók teraszai tele voltak vidám csevegő emberekkel. 

A tér

A túra közben lassan ránkesteledett, úgy döntöttünk visszasétálunk Párkányba, abban reménykedve, hogy a hídon látjuk majd a naplementét (ez elmaradt, mivel nyugat felöl behúzódott az ég). A térről lementünk a Gesztenye fasorra, majd lekanyarodtunk a híd fele. Egy kicsit körülnéztünk még az új Grand Esztergom Hotel körül, nem lett rossz, sőt, majd a hídon összefutottunk egy tíz éve nem látott budapesti ismerőssel, kicsi a világ. A Jaffások hozzánk járnak kirándulni, mi még hozzájuk :-)

Harangok

Esztergomról bővebben, mindig friss információk, tippek: Esztergominfo.hu , ILoveEsztergom.com , CsodasMagyarorszag.hu és egy csomó Esztergommal kapcsolatos Facebook oldal.

Erre tessék

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Profile picture for user Anna Koňuchová Kopić
17 blogbejegyzés
Anna Koňuchová Kopić
16 karma
Karváról (is) származom. Ifjabb koromban menekültem innen; a falusi élet monotónnak tűnt, tartalomtalannak, ezért amint felnőtt lettem, elkezdtem városokban múlatni napjaimat, jártam a nagyvilágot.
Harmincnéhány évesen – persze pasi ügy, mi más – hazakerültem, Muzslán lakok pont 10 éve. Jobb ötlet híján elkezdtem kószálni a környékünkön, amit eddig sikeresen ignoráltam, és rá kellett jönnöm, hogy bezzeg gyönyörű helyen élünk, amely annyi kiaknázatlan lehetőséget rejt önmagában. Bízom abban, hogy bejegyzéseimmel sikerül legalább egy morzsányit hozzájárúlnom régiónk turizmusának fejlődőséhez.
Még annyit fontos hozzá(m)fűzni, hogy lassan 20 éve turizmusban dolgozom, így nem kicsit szakmai szempontból is írom soraimat.