Ismét ittas buszsofőröket fogtak keleten a kora reggeli tömeges szondáztatás során

A rendőrségi akció során a tömegközlekedésben résztvevő sofőröket sem kímélték
Kassa/Tőketerebes |

A Kassai Kerületi Rendőr-parancsnokság rendőrei hétfőre virradóra a busz- és villamosvezetőkre összpontosítottak. Csakúgy, mint korábban, a ma reggeli akció során is az ittas sofőröket próbálták kiszűrni a tömegből. A rendőrök hajnali négy óra után nem sokkal vonultak az utcákra, két órán belül több ittas sofőrt is nyakon csíptek.

Ahogy arról Lenka Ivanová, a kerületi parancsnokság szóvivője a mi szerkesztőségünket is értesítette, az ittasan vezetők egyike egy hivatásos buszsofőr volt, akit a rendőrök a reggeli órákban Tőketerebesen állítottak meg. „A buszsofőr leheletében az alkoholszondás teszteredmény 0,40 ezreléket mutatott. A másik sofőr, aki szintén alkoholos befolyásoltság alatt vezette gépjárművét, egy magánfuvarozó volt, az ellenőrzés idejében egy kisbuszt vezetett” – közölte lapunkkal Ivanová azzal, hogy a kisbusz sofőrjét Kassán, a Szepsi irányából vezető fő úton állították meg. Az ellenőrzés után mindkét hivatásos sofőr jogosítványát bevonták, az útjukat gépjárműveikkel nem folytathatták. A rendőrség újonnan a Kassán dolgozó villamosvezetőket is leellenőrizte. Ivanová Ladislav Héžel, a kassai kapitányság igazgatóhelyettesének szavait tolmácsolva elmondta, hogy az ilyen típusú tömegközlekedési eszközök sofőrjeit ritkábban vetik alá a közúti ellenőrzéseknek. „Legtöbbször csak akkor vetik alá őket alkoholszondás vizsgálatnak, ha valamilyen kárt okoznak vagy egy adott közlekedési baleset résztvevőiként regisztráljuk őket” – közölte Ivanová azzal, hogy a rendőrök által megszondáztatott villamosvezetők teszteredményének mindegyike negatív volt. A rendőrség tájékoztatása szerint Kassa megyében legalább 133 olyan autóbuszról tudnak, amelyeket a sofőrök saját házaik előtt vagy annak közvetlen közelében parkolnak, így a reggeli munkába indulás előtt bármiféle ellenőrzés nélkül lépnek szolgálatba és ülnek a volán mögé. 

„Gyakran mondhatják magukban, hogy mire felszállnak a buszra az első utasok, addigra az utolsó pohár sör maradéka is elpárolog a vérükből. Ezek általában az első olyan szolgáltatások, amelyeket az emberek bizalommal vesznek igénybe, hogy eljussanak a munkahelyeikre. Ezért fontos, hogy ne csak a rendőröknek, hanem az utasoknak is teljes mértékben tudniuk kell, hogy megbízhatnak ezekben a sofőrökben. És ugyanakkor ezeknek a sofőröknek nemcsak az általuk szállított emberek életéért való felelősségérzetre van szükségük, hanem egyfajta tudatalatti fegyelemre is, hogy ők sem kivételek, és hogy őket is bármikor leellenőrizhetik a rendőrök” – jelentette ki a hétfői rendőrségi akció kapcsán Štefan Mulik, a Kassai Kerületi Rendőr-parancsnokság igazgatója. 

A rendőrök tehát a hivatásos sofőröket is szemmel tartják, ugyanis nemrégiben két olyan buszsofőrt is nyakon csíptek, akiknél pozitív lett az alkoholszondás teszt. Egyikük teszteredménye, egy szepsi buszsofőrnél 1 ezrelék feletti alkoholszintet mértek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?