Kompenzációt kapnak az önkormányzatok a külföldiek ellátásáért

Matúš Šutaj Eštok

Összesen 96 342 eurót fizet a kormány az önkormányzatoknak a harmadik országokból Szlovákia területére érkezett külföldiekkel kapcsolatos négy rendkívüli helyzet során felmerült kiadások kompenzálására. A belügyminisztérium javaslatát szerdán hagyta jóvá a kormány.

„A javaslat a 2023. szeptember 1. és 2023. november 14. közötti időszakban a Besztercebányai, a Pozsonyi, az Eperjesi és a Nagykürtösi Járási Hivatal hatáskörébe tartozó, Szlovákia területére érkezett külföldiekkel kapcsolatban kihirdetett veszélyhelyzetre vonatkozik” – közölte a minisztérium, és hozzátette, a javaslat nem érinti az ukrajnai háborúval összefüggésben kihirdetett rendkívüli helyzetet.

A harmadik országokból érkezett csoportok elszállásolásáról és ellátásáról az önkormányzatok gondoskodtak. „A külföldieket el kellett szállítani az ideiglenes szállásukra, volt, akinek sürgős orvosi ellátásra, humanitárius segélyre volt szüksége, meg kellett oldani az étkezésüket, higiéniai csomagokat, fertőtlenítőszereket kellett beszerezni, és tolmácsokra is szükség volt” – vázolta a minisztérium. Emellett garantálni kellett a biztonságot, a közrendet, és felügyelni kellett az emberekre a szükségszállásokon és azok környékén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?