Film készülhet a Monopolyból

Margot Robbie

Nem újdonság, hogy filmek készülnek videójátékok alapján, mint ahogy az sem, hogy játékgyárak termékei filmkarakterekként elevenednek meg – társasjátékból azonban nem szoktak filmek készülni. Legalábbis eddig: az új projekt mögött a Barbie-főszereplő Margot Robbie áll.

Az amerikai színész-producer, Margot Robbie a közkedvelt társasjátékot, a Monopolyt tervezi megfilmesíteni. Margot Robbienak nem ez lenne az első olyan filmje, mely egy játékgyárral karöltve készül, hiszen ő volt a Greta Gerwig rendezésében készült 2023-as kasszasiker, a Barbie főszereplője is. Új filmjén ezúttal a világ egyik legnagyobb játékgyártó cégével, a Hasbro-val tervez együttműködni.

A projekt mögött áll a LuckyChap nevű produkciós cég is, melynek a nyolc Oscarra jelölt Barbie több mint 1,4 milliárd dollárt hozott a jegypénztárakban világszerte. A cég nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint az Én, Tonya nevű vígjáték és az Ígéretes fiatal nő című thriller.

Margot Robbie nemcsak a Naughty című, karácsonyi vígjátékon dolgozik jelenleg producertársaival, hanem – ahogy arra nemrégen fény derült – a legendás The Sims videójátékot is filmre viszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?