Ukrajnai háború – A konfliktusövezet közelsége miatt kihasználatlanul áll a Duna-delta felújított repülőtere

Az ukrán határ közelsége és a dunai folyami kikötő elleni rendszeres orosz dróntámadások miatt kerülik a légitársaságok a Duna-delta felújított nemzetközi repülőterét – mutatott rá Stoian Valcu igazgató a román közszolgálati rádió regionális stúdiójának nyilatkozva.

A G4Media hírportál által hétfőn szemlézett interjúban Valcu elmondta: április 24-én "utasok nélkül" fogják átadni a 180 millió lejes (14 milliárd forint) költségvetésből épült új utasterminált és az európai repülésbiztonsági ügynökség (EASA) előírásainak megfelelő műszaki berendezéseket, mert menetrend szerinti járataik nincsenek, viszonylag rendszeres charterjáratok indítására is leghamarabb szeptembertől van remény.

„Több légitársasággal is tárgyalunk, de az ukrajnai háború jelentős akadályt jelent számunkra. A felszállási műveletek során a nagy repülőgépeknek mintegy két kilométerre kell megközelíteniük az ukrán határt, ezért a légitársaságok kerülnek bennünket, mert a biztosítási költségeik a veszélyek arányában nőnek. Mi már hozzászoktunk ehhez (a közeli ukrán kikötő elleni légitámadásokhoz), de számunkra valós veszélyt jelentenek az esetleges drónbalesetek. Reméljük, véget ér ez a háború, hogy mi is nyugodtan végezhessük a munkánkat” – magyarázta a repülőtér igazgatója a Konstancai Rádió műsorában.

A Duna-delta Nemzetközi Repülőtér az ország legkisebb forgalmú légi kikötője, ahol tavaly mindössze 300 – többnyire turisztikai cégek által bérelt kisrepülők által szállított – utas fordult meg. A két kilométeres kifutópálya Tulcea városától 14, az ukrán határtól kevesebb mint 20 kilométerre helyezkedik el, és észak-dél irányú.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?