EP-elnök: szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Oroszország befolyásolhatja a közelgő uniós választásokat

Roberta Metsola

Szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Oroszországnak a közelgő júniusi európai választások előtt, dezinformációs eszközökön keresztül a Kreml-barát érzelmek erősítésére tett kísérletei már nem csupán fenyegetést jelentenek - jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerdán, a brüsszeli uniós csúcsra érkezve.

"Az Európai Parlament készen áll arra, hogy minden lehetséges módon támogassa az uniós tagállamokat a demokratikus döntéshozatali folyamatainkba való rosszindulatú beavatkozás visszaszorításában és kezelésében" - emelte ki az uniós törvényhozó testület elnöke. Felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna támogatásával kapcsolatban a tagállamok "nem engedhetnek", segítségnyújtásuk Ukrajna felé nem ingadozhat. "Fel kell gyorsítanunk és fokoznunk kell a szükséges felszerelések szállítását, beleértve a légvédelmet is" - hangsúlyozta.

A gazdasági kérdésekről szólva az EP-elnök kiemelte, hogy az egységes piac az alapja az EU növekedésének, a "konvergencia erőteljes motorja és az unió legértékesebb eszköze".  Mint mondta, több erőfeszítésre van szükség a versenyfeltételek kiegyenlítése érdekében, és ugyanilyen szintű elkötelezettségre van szükség az energia és a zöld átmenet terén is.

Metsola szerint Ukrajna, Moldova, Georgia és a Nyugat-Balkán uniós csatlakozásának továbbra is kiemelt helyen kell szerepelnie stratégiai és politikai napirenden.  Iránnal kapcsolatban kijelentette, hogy hétvégi támadása Izrael ellen további feszültségeket gerjeszthet a térségben.

A gázai helyzettel összefüggésben Metsola az Európai Parlament nevében tűzszünetet szorgalmazott, továbbá az izraeli túszok azonnali szabadon bocsátására szólított fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?