Döntött a közgyűlés: vásárlás után reklamációt nem fogadunk el, de a jelen szerződésről tárgyalhatunk

Közgyűlés
Győr |

A győri önkormányzat – a közszolgáltató cége által - hajlandó tárgyalni azzal a kereskedővel, akitől a gázt vásárolja; a Győr-Szol tehát a jelenleg érvényes szerződését módosíthatja, de a már lejárt szerződés nem lehet vita tárgya, nem tárgyalási alap. Mindez százmilliós nagyságrendű kiadás így is a városnak, de még mindig a „legkisebb rossz”. Ezt a verziót fogadta el a közgyűlés. 

Prédl Antal, a Győr-Szol vezérigazgatója a közgyűlés elején megismételte a bizottsági ülésen elmondottakat (erről itt olvashatnak, s ugyanúgy globálisan láttatta a kereskedő igényeit, ahogy mi is próbáltuk elmagyarázni a döntési variációkat és a következményeket (erről szóló cikkünk pedig itt olvasható). A vita - bár szócsatáról nem igazán beszélhetünk - ekkor kezdődött.  

Borsi Róbert (Fidesz-KDNP), a gazdasági bizottság elnöke a „legkisebb rossz” elfogadását javasolta a képviselőknek. „A probléma a vállalkozó számára épp az, hogy túl jó szerződést kötött vele a Győr-Szol”, szögezte még le.  De mennyi az annyi, vagyis „mekkora veszteséget jelentenek az egyes javaslati pontok?” – kérdezte Balla Jenő (MMM). Milanovich László, a hőszolgáltatási üzletág vezetője adta meg a választ: a visszamenőleges igény 407 millió forint. A másik tételt számos dolog befolyásolja, de úgy számolt a hőszolgáltató, hogy 500-600 millió forintba kerül a Győr-Szolnak a szerződésmódosítás. Egy teljesen új szerződés kötése – piaci áron - ennek a tízszerese lenne. (Erről írtunk a délelőtti cikkünkben is.)  

Pollreisz Balázs (MSZP) módosító javaslattal élt: a közgyűlés kérje fel a polgármestert, illetve a győri parlamenti képviselőket, hogy tárgyaljanak a kormánnyal a rögzített árak bevezetéséről. Borsi Róbert szerint ezzel „csak elbagatellizálja (Pollreisz – a szerk.) a kérdést”. Pollreisz szerint Borsinak előítéletei vannak vele szemben, „ez nem kommunikációs trükk, nagyon komoly kérdés szerintünk is”. Pollreisz felvetette azt is, hogy a nevezett kereskedő az elmúlt években jelentős haszonnal kellett, hogy zárjon – ennek fényében kezelje Győr a cég a 400 milliós utólagos igényét. Bár kérdezte tőle a szocialista képviselő, de választ nem tudott mondani a hőszolgáltató vezetője a haszon nagyságára (nem is szokták a másik fél orrára kötni az ilyet).  

Mit csinálunk akkor, ha az itt elfogadott javaslatot nem fogadja el a kereskedő? – kérdezte Bárány István képviselő. A választ hamarosan az élet megadja, ugyanis a közgyűlés után tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. Pollreisz Balázs javaslatát a testület tagjai nagy többséggel leszavazták.  

Dézsi Csaba András polgármester nem a jogszerűséget, hanem a háztartások melegét figyelembe véve indította el a szavazást. A közgyűlés a négyes variánst támogatta. (Ennek részleteit is megtalálják a délelőtti anyagunkban.)  

Prédl Antal
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?