Kenyai elnök: további „rettenetes” időjárásra kell számítani az árvíz sújtotta országban

kenya aradas

További „rettenetes” időjárásra kell számítani májusban Kenyában, ahol az utóbbi hetek özönvízszerű esőzései legkevesebb 210 ember életét követelő kiterjedt áradásokat és földcsuszamlásokat okoztak – közölte pénteken William Ruto, a kelet-afrikai ország elnöke.

Az áradások az emberéletek mellett komoly károkat okoztak az ország infrastruktúrájában, egyebek között épületeket, hidakat és utakat mosva el.

„Sajnálatosan, ez még nem a vége e veszélyes időszaknak, mert a helyzet várhatóan még rosszabbra fordul. A meteorológiai jelentések rettenetes képet festenek” – mondta Ruto a kenyai televízióban hozzátéve, hogy az ország – első ízben – talán kénytelen lesz megbirkózni egy ciklonnal is.

„A Hidaya nevű ciklon, amely bármely pillanatban ideérhet, az előrejelzések szerint heves esőzéseket fog okozni erős széllökésekkel és veszélyes hullámokkal” – mondta Ruto, aki már a héten elrendelte, hogy a földcsuszamlások által érintett helyeken lakók vonuljanak biztonságos térségekbe. A kormány ugyanerre szólította fel a gátak, víztározók, illetve folyamok mentén élőket is.

A kenyai elnök közölte azt is, hogy az iskolakezdést határozatlan ideig elhalasztják.

A kenyai kormány 115 tábort állíttatott fel az időjárás viszontagságai elől menekülők befogadására.

A Hidaya nevű ciklon várhatóan Kenya déli szomszédjánál, Tanzánia partjainál éri el az afrikai szárazföldet szombaton. A 165 kilométer óránkénti sebességű széllökésekkel kísért ciklon csaknem egyméteres hullámokat korbácsol fel az IGAD időjárásfigyelő központ szerint.

Április eleje óta az áradások több mint 160 ember életété követelték Tanzániában – ismertette Mobhare Matinyi kormányszóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?