Nyitra megye tavaly, a járvány idején is felelősen gazdálkodott

farkas.ivan
2021. május 18.
Hétfőn tartotta meg 29. képviselő-testületi ülését a Nyitra Megyei Önkormányzat. Az elfogadott határozatokról, a régióinkat érintő eredményekről szól az alábbi jegyzet.

Hétfőn tartotta meg 29. képviselő-testületi ülését a Nyitra Megyei Önkormányzat. A testület elfogadta a 2020.gazdasági év zárszámadását. A járvány viszontagságaihoz, a jelentős bevételkieséshez képest, bölcsen, felelősen gazdálkodott a megye hiszen több, mint 4 millió euró gazdasági többletet halmozott fel, amely a tartalékalapba vándorol. Felelősen kell előre tekinteni, hiszen az eddigiektől is nehezebb idők következhetnek. A tavalyi körülményekhez képest – miközben a megyei intézmények és saját hivatala számára is méltó, vállalható anyagi körülményeket biztosított – nagyon szép gazdálkodási eredmény született.

A megyei testület két mozgó, mobilis vakcinaközpont létrehozásáról döntött. Az egyiket a lévai Agerl Kórház fogja üzemeltetni, míg a másikat a gútai székhelyű MEDCHIR Kft. Csupán az idősebb korosztály beoltását fogják vállalni a Covid-19 elleni vakcinával vidéken, az egyes településeken Nyitra megye területén. Településvezetők, polgármesterek jelentkezését várják, ahol érdeklődés mutatkozik a fontos egészségügyi szolgáltatás iránt. 

A megyei testület megvitatta a felsőbb rendű, állami közlekedési infrastruktúra állapotát, a rendszerváltozás óta eltelt 30 év eredményeit Nyitra megye területén. A megyét a megyeszékhely magasságában, nyugat-keleti irányban átszelő, R1-es gyorsforgalmi út kivételével a megyében semmilyen magasabb rendű közlekedési infrastrukturális beruházás nem valósult meg az elmúlt 3 évtized folyamán. Nyitra megye Besztercebánya megyével együtt Szlovákiában az egyetlen, amelyet nem szel át autópálya. Nyitra megye és Kassa megye azon megyék, amelyeket legrövidebb hosszúságban érint gyorsforgalmi út. Nem láthatók az R7-es déli gyorsforgalmi út Nyitra megyét érintő kivitelezésének kontúrjai sem. A megyén áthaladó, IV. európai vasúti folyosóra (Pozsony-Galánta-Sellye-Újvár-Párkány) egyetlen eurónyi beruházás sem jutott az elmúlt 3 évtizedben. Nyitra városa az egyetlen megyeszékhely Szlovákiában, amely nem rendelkezik villamosított vasútvonallal. Sőt, korszerű vasúti összekötéssel sem a fővárosba. Időszerű volt ez a roppantul fontos napirendi pont, hiszen néhány napja döntötte el a SzK kormánya, hogy 2030-ig milyen közútfejlesztési beruházásokat fog végrehajtani. Ezek látványosan megkerülik a déli megyéket, közöttük a leglátványosabban Nyitra megyét. A jóváhagyott jelentésből Memorandum készül, amelyet a megye vezetői a közlekedési miniszterrel fognak megvitatni és kérni a korrekciót, a beruházási prioritások megyénket érintő jelentős módosítását.

A képviselő-testület elfogadta az idei költségvetés 4. módosítását. A tavalyi gazdasági év zárszámadását követően ebben a testület számos beruházásról döntött. Közöttük a Helemba és Ipolydamásd között, az Ipoly jobb partján Nyitra megyei hatáskörben épülő Ipoly-híd önrészéről, amelyet Nyitra megye térít meg, 470 ezer euró összegben. A párkányi gimnázium 370 ezer eurót kap az iskolaépület villamos hálózatának felújítására, mivel nemrégen szükségállapot keletkezett a villamoshálózat meghibásodása végett. A Párkányi Megyei Szakközépiskola 215 ezer eurót kap az elméleti oktatást biztosító pavilonja felújítására. A Karvai Megyei Szakközépiskola 20 ezer euróval számolhat épületének belső felújítására, a kovácspataki Duna idősek otthona ugyanerre 46 ezer euróval, míg a lelédi Ipoly idősek otthona 15 euróval. Az ógyallai SOS szociális otthon tevékenységének kibővítésére 120 ezer euró többletforráshoz jut.

A megyei önkormányzat létrehozta a Kerületi Turisztikai Desztinációs Managementet (TDM), amely az alapítón, Nyitra Megye Önkormányzatán kívül magába foglalja a megye területén tevékenykedő 4 regionális TDM-et:  Dunamente, Párkány, Bars és Nyitra. Az alapításnál a testület figyelembe vette a regionális TDM-ek észrevételeit. Az új, kerületi TDM-ben minden partner paritási elven, egyforma befolyással számolhat. Az őj szervezet igazgatója pályázat útján lesz kiválasztva.  

Nyitra megye határozatban döntötte el, hogy társul a Nyitra – a kultúra fővárosa 2026-ban című kezdeményezéshez. Nyitra városa, Nyitra megyével és további partnerekkel kívánja megpályázni a jelentős, európai szintű kulturális rendezvény lebonyolítását 2026-ban. Nyitra megye az előkészületekhez 67 ezer euróval járul hozzá.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.