Kizárta NATO-katonák ukrajnai bevetését a brit külügyminiszter

David Cameron

David Cameron brit külügyminiszter pénteki nyilatkozatában kizárta annak lehetőségét, hogy a NATO katonákat küldjön az ukrajnai hadszíntérre.

Cameron előző nap Kijevbe érkezett, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, pénteken pedig a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) városába látogatott.

A Sky News brit hírtelevíziónak adott, Lvivből közvetített pénteki interjúban kijelentette: veszélyes eszkalációt jelentene, ha NATO-katonák jelennének meg Ukrajna területén.

Cameron nyilatkozatának közvetlen előzményeként Emmanuel Macron francia elnök a The Economist című brit politikai-gazdasági folyóirat e héten megjelent kiadásának nyilatkozva egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy kitart-e a nyugati szárazföldi alakulatok Ukrajnába küldéséről tett korábbi kijelentései mellett. „Nem zárok ki semmit, mivel olyasvalakivel állunk szemben, aki szintén nem zár ki semmit” – fogalmazott Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva a francia államfő.

Macron szerint a Nyugat túlságosan tétovázó álláspontra helyezkedett azzal, hogy cselekvési határokat szabott magának olyasvalakivel szemben, akinek „már semmiféle ilyen korlátai nincsenek”.

David Cameron a pénteki Sky News-interjúban ugyanakkor kijelentette: nincs szükség arra, hogy NATO-katonákat küldjenek Ukrajnába, hiszen egyedül Nagy-Britannia csaknem 60 ezer ukrán katonának nyújtott eddig kiképzést.

„Nem hiszem, hogy helyénvaló lenne, ha NATO-katonák orosz katonákat ölnének” – fogalmazott a brit külügyminiszter.

Cameron kijevi tárgyalásain új brit fegyverszállítási csomagot jelentett be. Ebben precíziós irányított bombák, légvédelmi rakéták, valamint száz mobil légvédelmi egység kialakításához elegendő felszerelés szerepel majd.

A brit külügyminiszter bejelentette azt is, hogy Nagy-Britannia megkétszerezi hazai lőszergyártását, és erre a következő tíz évben 10 milliárd fontot fordít.

A termelés ilyen mértékű növelése lehetővé teszi Nagy-Britannia számára saját nemzetbiztonságának megőrzését úgy, hogy közben Ukrajna fegyverellátását is fenn tudja tartani mindaddig, amíg ez szükséges – fogalmaz a londoni külügyminisztérium Cameron ukrajnai látogatásáról szóló pénteki beszámolója.

Rishi Sunak brit miniszterelnök a minap minden eddiginél nagyobb, 500 millió font értékű új katonai segélyprogramot jelentett be Ukrajna számára.

A brit kormány a háború kezdete óta csaknem 12 milliárd font értékű katonai, humanitárius és gazdasági segítséget nyújtott Ukrajnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?