Halottnak nyilvánítottak egy október 7-én elhurcolt izraelit, és megtalálták egy túsznak vélt áldozat holttestét Izraelben

izraeli-palesztin konfliktus

Izraelben pénteken halottnak nyilvánítottak egy október 7-én elhurcolt izraelit, és bejelentették, hogy megtalálták egy eddig túsznak vélt áldozat holttestét.

Beeri kibuc lakói pénteken bejelentették, hogy a velük közölt információk alapján Dror Or nevű tagjukat a palesztin iszlamista Hamász szervezet terroristái már az október 7-i támadásban megölték, és a holttestét hurcolták magukkal a Gázai övezetbe.

A Hamász támadásakor Dror Or feleségét is megölték, és három gyermekük közül kettőt, egy 13 és egy 17 éveset túszul ejtettek és az övezetbe vittek, ahonnan a november végi fegyverszüneti egyezménnyel szabadították ki őket. Harmadik gyermekük azon a napon Izrael északi részén tartózkodott, és nem esett bántódása.

Dror Or szakács volt, a kibuc díjnyertes kézműves sajtkészítő műhelyét alapította és vezette.

Pénteken azt is bejelentették, hogy megtalálták az eddig túszként nyilvántartott Elijakim Libman holttestét, melyet tévedésből egy másik áldozattal együtt temettek el.

Libman biztonsági őrként dolgozott azon a sivatagi zenei fesztiválon, amelynek számos résztvevőjét a Hamász terroristái megsebesítették, megölték vagy elrabolták. Családja szerint órákon át a sebesülteket mentette. Rokonai eddig azt hitték, hogy túszul ejtették, mert nem találták meg a holttestét, azonban kiderült, hogy maradványait tévedésből egy másik áldozat mellé temették.

Ennek következtében nem 253, hanem 252 élő vagy holt túszt ejtettek október 7-én a gázai iszlamista támadók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?