Az EU betiltaná a dízelmotorral hajtott gépjárműveket

Az unió szigorú szabályokat hagyott jóvá, amelyek rengeteg járművet érintenek. Szlovákia nem szavazta meg a rendeletet.

Az Európai Unió országai hétfőn véglegesen jóváhagyták a nehézgépjárművek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló rendeletet, melynek révén 2040-től emissziómentessé válnak. Az új rendelet kiterjeszti a már meglévőt, és mostantól minden új gyártmányú tehergépjárműre is vonatkozik – beleértve a kisebb teherautókat és a városi buszokat.

A rendelet elősegíti, hogy az új gyártmányú, nehéz tehergépjárművek szén-dioxid-kibocsátása 2040-ig akár 90 százalékkal csökkenjen. Ez azt jelenti, hogy a gyártóknak a tehergépkocsik nagy részét teljesen szén-dioxid-mentesen kell majd értékesíteniük.

Ugyanakkor a teherautó-gyártóknak 2030-ig a korábban meghatározott 30%-os cél helyett 45%-kal, 2035-ig pedig 65%-kal szükséges csökkenteniük flottájuk károsgáz-emisszióját. 2030-ra az EU-ban értékesített új városi buszok 90%-ának zéró kibocsátásúnak kell lennie, ami 2035-re 100%-ra emelkedik. A módosított rendelet hatékonyságát és hatását az Európai Bizottság 2027-ben vizsgálja felül.

A hétfői szavazáson csak Olaszország, Lengyelország és Szlovákia ellenezte a rendeletet, Csehország tartózkodott.

Az európai utakon jelenleg a legtöbb teherautó dízelmotorral működik. A nafta elégetése üvegházhatású gázok kibocsátást eredményezi, miközben légszennyező anyagok termelődnek, amelyek tüdőrákot és légzőszervi megbetegedéseket okozhatnak. A nehéz tehergépjárművek az európai közúti közlekedés emissziójának 25%-áért felelősek.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?