Szerintem a válasz nagyon egyszerű: kiesett a képből az az erő, ami eddig féken tartotta ezeket az indulatokat. Ez az erő pedig a Híd. Az egy évtized alatt, amíg a Híd a parlamentben volt, szinte teljesen eltűntek a színről az efféle konfliktusok, sőt, folyamatosan a kisebbségi jogok kiterjesztése volt a napirenden. A párt ellenfelei ezt a javulást igyekeztek valamiféle véletlenként beállítani – hogy a szlovák-magyar viszony eleve jobbra fordult volna a Híd nélkül is, hogy ez Orbán Viktor eredménye és a többi. Aki akart, ennek egész eddig hihetett. Innentől viszont ez az érv tarthatatlan.
Az elmúlt másfél év ugyanis pontosan megmutatta, mégis mire volt jó a Híd. Arra, hogy Szlovákiában emberek ne azzal kell, hogy törődjenek, hogy ki mikor kit sért meg, vagy hogy kinek milyen nemzetisége van, hanem sokkal inkább azzal, hogyan lehet egyről a kettőre lépni azokban a régiókban is, ahol ezek a nemzetiségek együtt élnek. Arra, hogy a napirendről lekerüljenek a provokációk, az erőfitogtatások, a gyenge dumák, és a kis lépések politikájának képében a konkrét problémamegoldás kerüljön a középpontba. Mindezt egy nyugodt, mérsékelt, megbízható politikai stílusba csomagolva, ami évtizedeken át Bugár Béla védjegye volt az itteni politikában.
Eleinte ezt, mármint hogy mire jó a Híd, nagyjából mindenki értette, talán néhány vérmes szlovák és magyar honfit leszámítva. 2016 után azonban a párt és annak ellenfelei is sokat tettek azért, hogy ez elfelejtődjön. A Híd sokak szemében hazug kollaboránssá vált, Bugár szintén. 2018 és a Kuciak-gyilkosság után kitartás a hatalomban ezt az álláspontot betonozta be. Ironikus módon a nemzetiségi békét a párt még ekkor is tartani tudta, de ez már senkit nem érdekelt.
2020-ban aztán a Híd bezuhant, és a folyó két partja rohamosan távolodni kezdett egymástól. Azóta a szlovák politikai nyilvánosságban volt már Dél-Oszétiától kezdve tiszta magyarokon, évszázados sérelmeken és illojális polgárokon át Felvidék-vitáig minden. Rövid időn belül megint ott tartunk, hogy ha az ember kinyitja az újságot, azt keresi: ki mondhatta már megint ezt az őrültséget. Jelöltből sajnos van elég.
A Híd persze még ma is létezik, bár mára inkább csak formálisan. A megmaradt „hidasok” egy része teljesen kritikátlan a főként 2016 után elkövetett hibákkal kapcsolatban; más részük úgy tesz, mintha az eddigi Híd valamiféle szégyen lett volna, amit most el kell temetni. A párt egy éve a Szövetség karjaiba igyekszik, sikertelenül. Közben feladja azt a teret, ahol eddig volt: a nyugodt, érveken alapuló, békítő szándékú politikát. Helyette pedig egy új variánst mutat be a nagymagyar csárdásra. Ez nagy részben persze kényszerpálya – Sólymos László új pártelnök nehéz lapokat kapott, ezekkel próbál dolgozni –, a végeredmény azonban így is az, hogy a Híd ma már nem képes ellátni azt a szerepet, amire eddig jó volt. Értelmét és teret vesztve zuhan a semmibe.
Miközben egy éve mindenki arra fókuszál, miképpen hozható létre a magyar egység – ami persze fontos –, elhanyagoljuk a gondolkodást arról, miként teremthető meg ismét a nemzetiségi béke az országban. Hiányzik egy erő, ami ismét képes lenne az indulatok csitítására, a konfliktusok kezelésére, a normalizálásra. Ez most sajnos a jelek szerint a kalandorok ideje, akik széles mosollyal, minimális teljesítménnyel szörföznek a mediális hullámokon. Ők ezt a hiányt nem fogják betölteni, ahogy azok sem, akik a budapesti gatyamadzagon lógva felvidéki kihelyezett ispánságként értelmezik Dél-Szlovákia jövőjét.
Egy hídra pedig igenis szükség van mifelénk. Valakinek fel kell vállalnia azt, ami jó volt a párt tíz évéből, és egyben őszintén számot vetni azzal is, ami nem volt jó. Utána pedig újra kell kezdeni, minőségi munkával, nemzetiségeken átívelő érdeklődéssel, normális politikai kultúrával. Ezzel egyébként a hidasok nem saját maguknak, hanem azoknak a választóknak tartoznak, akik tíz éven, három parlamenti választáson át mondták el markáns, szavazatban megnyilvánuló véleményükként, hogy a Híd jó irányt képvisel, olyat, amire egy élhető ország érdekében szükség van. Igazuk volt. Igazuk van.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.