Útmutató az ideális biztosító megtalálásához

biztosito

A biztosítások kiemelkedő jelentőséggel bírnak az életünk minden területén, hiszen anyagilag és lelkileg is védelmet nyújtanak a váratlan helyzetekből adódó káresetek, balesetek és betegségek esetén. Szerencsére napjainkban végtelen számú és típusú kockázatviselési válogathatunk, aminek köszönhetően személyre szabottan is megtalálhatjuk a nekünk leginkább kedvező ajánlatot és a biztosítótársaságot.

Ám a bőség zavarában hamar el lehet veszni, ezért most néhány kulcsfontosságú szempont összegyűjtésével segítünk könnyebbé tenni a döntéshozást. 

Anyagi védelem a hirtelen bekövetkező káresetekre, avagy ezért éri meg biztosítást kötni

Függetlenül attól, hogy az egészségünk, az ingatlanunk vagy más vagyontárgyaink védelme a legfontosabb számunkra, a biztosítások mindegyik esetben segítenek túllépni a balesetek és káresetek anyagi terhein. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a pénzügyi termékek kizárólag a hirtelen, váratlan események során térítenek, így például, nem köthetünk egészségbiztosítást egy fennálló probléma orvoslására.

A gyakorlatban tehát egy biztosítási szerződés aláírásával a biztosító vállalja, hogy a megállapodásba foglalt feltételeknek megfelelően pénzügyi támogatást nyújt, amiért cserébe mi eleget teszünk a biztosítási díj fizetési kötelezettségének. Innentől fogva bármilyen konstrukció mellett is döntünk - lakásbiztosítás, balesetbiztosítás, autóbiztosítás, stb. -, tudatosan megóvjuk magunkat az olyan hidegzuhanyként érkező szerencsétlenségek anyagi terheitől, amelyeket más esetben saját zsebből kellene rendezni. 

Ezért nem kérdés, hogy biztosítást kötni - bármilyen okból is tegyük -, maximálisan megéri. Nem kizárólag a stabil financiális helyzet megőrzése, hanem a lelki nyugalom fenntartása miatt is, hiszen, amikor már megtörtént a baj, épp elég nagy gond megbirkózni az így ért nehézségekkel, nem kell még, hogy a kiadások vagy az esetleges pénzhiány is további stresszfaktor legyen.

Megfelelő döntés 5 lépésben  - így válasszunk biztosítót személyre szabottan!

Ahogy az összes döntéshelyzetben, úgy az ideális biztosító és biztosítási szolgáltatás megtalálásához is a személyes preferenciák alapos felmérésére van szükség. A mérlegelés során sokat segít, hogyha jól irányzott kérdések megválaszolásával gyűjtjük össze, hogy mely káresetek kockázata a legvalószínűbb az életvitelünk szempontjából, és mekkora pénzügyi forrással rendelkezünk ahhoz, hogy rendszeresen is gond nélkül ki tudjuk fizetni a biztosításunk díját.

Ennek értelmében nincsenek jó és rossz lehetőségek, csak egyénileg optimálisabbak. A következő bekezdésekben összegyűjtöttük, hogy milyen szempontokat célszerű figyelembe venni a biztosítási ajánlatok feltérképezésekor. 

Igényfelmérés: fogalmazd meg pontosan a biztosítástól elvárt szükségleteidet! 

Amint azt említettük, az első és legfontosabb, mielőtt biztosítót választunk, hogy részletesen feltárjuk és összegezzük az igényeinket, elvárásainkat. Ennek a legegyszerűbb módja, hogyha pontosan megfogalmazzuk a legnagyobb félelmeinket, listázzuk, hogy az életünkben mely dolgok élveznek prioritást, és mindeközben azt is megvizsgáljuk, hogy általánosságban milyen veszélyeknek vagyunk a leginkább kitéve.

Tehát, ha a család és szeretteink anyagi biztonsága mindent felülír számunkra, akkor célszerű elgondolkodni egy átfogó élet- és/vagy balesetbiztosításon. Amint mérlegre kerülnek a piacon lévő ajánlatok, a következőkben már csak azt kell megnézni, hogy melyik alapcsomag mit tartalmaz. Például sok ilyen típusú kockázatviselési forma nem térít, ha hobbiból extrém sportolók vagyunk, és ezért ér minket szerencsétlenség, de persze vannak kivételek. 

Egy szó mint száz: az első lépésként mindig a saját helyzetünket kell górcső alá venni, majd összehangolni azt a szükségleteinkkel!

Piszkos anyagiak: mérd fel, és hasonlítsd össze a piaci ajánlatokat ár-érték arány szerint!

Miután sikerült kitalálni, hogy melyik biztosítási formára van szükségünk, akkor az alapcsomagok átböngészését követően ár-érték arányban is tanácsos megversenyeztetni a különböző cégek ajánlatait. Viszont ez alatt nem azt értjük, hogy mindent félredobva csak a díjszabást mérjük össze, ugyanis hiába olcsó valami, hogyha mindent fedez, csak azt nem, ami nálunk kockázati forrásként szóba jöhet.

Ugyanígy egy magasabb árkategóriában található pénzügyi termék sem garancia arra, hogy feltétlenül jó lesz számunkra. Mert bár valószínűleg a díjával arányosan sokkal több szolgáltatást nyújt, de hiába fizetünk egy borsosabb összeget, ha azok fele olyan, aminek előfordulására nem, hogy kevés, de mondhatni semennyi esély nincs.

Költséghatékonyság szempontból viszont nem csak a szolgáltatási palettát és az árak viszonyulását javasolt összemérni, hanem a biztosítási díj (amit mi fizetünk) és a biztosítási összeg (amit a biztosító fizet) arányait is. Így hamar kiderül, hogy mennyire ideális szerződéssel állunk szemben. 

Kiegészítő fedezetek és csomagajánlatok - gondolkodj átfogóan!

Biztosítás és biztosítási konstrukció kiválasztásakor észszerű megnézni az alapcsomagon túli, kiegészítő fedezetek listáját is – megvan rá az esély, hogy kizárólag így tudsz összeállítani egy neked kedvező és személyre szabott kockázatviselési formát. Ugyanígy a komplex csomagajánlatokat sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert sok társaság úgy próbálja uralni a piacot, hogy például a lakásbiztosítás mellé egy méltányos árú balesetbiztosítást is kínál az ügyfeleinek.

Ráadásul az összetett lehetőségek pozitív hozománya általában a jutányos díjszabás is, mivel a biztosítók honorálják, ha minél elkötelezettebbek vagyunk irányukba.

Apró betűs rész: részletesen tekintsd át a szerződési feltételeket!

A tökéletes döntés meghozásához elengedhetetlen, hogy a megállapodás kevésbé hangsúlyos, azaz apró betűs részeit is tüzetesen átvizsgáljuk. Ha pontról pontra elolvassuk a biztosítás kizáró tényezőit, és a bonyolult részeknél egy szaktanácsadó véleményét is kikérjük, sok kellemetlen meglepetéstől megkímélhetjük magunkat.

Reális képalkotás: nézz utána mások tapasztalatainak!

Utolsó simításként nincs más hátra, mint előre: itt az idő elmerülni az internet bugyraiban, és felkutatni a potenciális biztosítóról alkotott ügyféltapasztalatokat. Bár ilyen módon erősen szubjektív vélekedésekkel találkozhatunk, de az már önmagában is sokat elárul, ha a vélemények döntően pozitívak vagy negatívak. 

Még a legjobb ajánlatot is érdemes évről évre felülbírálni

A fentiek során összegyűjtött szempontok betartásával mindenki megtalálhatja a maga számára tökéletes ajánlatot. Azonban még a legkörültekintőbben kiválasztott kockázatviselési formákat is tanácsos évről évre felülvizsgálni, hiszen 365 nap alatt számos új (kedvezőbb) lehetőség is piacra kerülhet, a biztosítók feltételei is megváltozhatnak, és a saját életünkben is jelentős változások mehetnek végbe.

Ezért bárhogyan is döntünk a jelenben, a biztosítási évforduló közeledtével mindig fektessünk energiát a megállapodásunk újragondolására!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?