Régiófoci: Magyar visszatért, hogy befejezze

guta
Gúta |

A Gőgh Kálmán nevét viselő gútai stadionban szombaton 3:1 arányban győzték le a hazaiak a tardoskeddieket a nyugat-szlovákiai V. Hummel fociliga délkeleti csoportja 22. fordulójának mérkőzésén.

Tavasszal vendéglátóként a Vág-partiak még nem hullajtottak el pontot, vendégként viszont rendre üres kézzel tértek haza ellenfeleik otthonából.

A legutóbbi győztes csata 1. percében Magyar Zsolt találatával jutottak vezetéshez a házigazdák. „Rakétarajtot vettünk, röviddel a kezdőrúgás után betaláltam. A folytatásban is mi vittük a prímet, de elpuskáztuk góllal kecsegtető helyzeteinket. Majd bealudtunk. Fordulás után egyenlített az ellenfél. Ezt követően büntetőhöz jutottunk, lövésem a kapufán csattant. Szerencsére nem pánikoltunk be. Csakhamar visszavettük a vezetést, majd kétgólosra növeltük előnyünket. Megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Egyébként az előző fordulóban is jó teljesítményt nyújtottunk. Találatommal vezettünk, a meccset azonban 1:1 arányban a favorit nyerte. Pontot nem raboltunk, a döntetlen azonban igazságosabb eredmény lett volna. Sovány vigasz, hogy jól megizzasztottuk a mezőny berencsi éllovasát” – fogalmazott a gútaiak ügyeletes gólzsákja.

Egyébként Magyar Zsolt a bajnoki idényben kilencszer volt eredményes. Mondhatni három pontot érő találatokra specializálódott. „A párkányiak és a nagymegyeriek elleni összecsapáson csupán az én nevem került gólszerzőként a jegyzőkönyvbe. A foci azonban csapatjáték. A társak kiszolgának, helyzetbe hoznak. A befejező csatárnak pedig az a feladata, hogy gólt rúgjon. Egyébként már beilleszkedtem a gépezetbe” – fűzte tovább a gondolatsort a rutinos támadó, aki többéves gútai remeklése után Naszvadon is letette névjegyét. Tavaly a bajnoki évad befejezése után azzal köszönt el, hogy befejezi aktív pályafutását. Ősszel viszont ismét csatasorba állt korábbi állomáshelyén… „Valóban azt terveztem, hogy befejezem. A nyár elején azonban Gútán a negyedik vonalban való tartós szereplés huszadik évfordulóját focigálával ünnepelték. A szervezők engem is meghívtak. A mérkőzés után Máté Zsolt edző rákérdezett: lenne-e kedvem, energiám segíteni a fiataloknak. Rábólintottam, ismét edzésbe álltam. Vérbeli csatárként a gólérzékenységem, góléhségem a régi. Mivel a komolyabb sérülések elkerültek, így még mindig harcképes vagyok. De a szervezet már jelzi az idő múlását. Ideje lesz abbahagyni. A szezon végén biztosan szögre akasztom a csukát. Addig azonban szeretnék hasznos tagja lenni a kollektívának” – ecsetelte döntését a gútaiak immár 42 esztendős házi gólkirálya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?