Új kiállítás mutatja be a komáromi hajógyár történetét

komáromi hajógyár
Komárom |

A tárlat többek közt panókból, fotókból, hajómakettekből, ill. eredeti szerszám- és eszközkészletből áll. Az érdeklődők a Szent Borbála lőporraktárban tekinthetik meg a kiállítást.

A Szent Borbála lőporraktárban tartott megnyitón Keszegh Béla polgármester elmondta, szerették volna összefoglalni a hajógyár múltját a megalapítás 125. évfordulóján. Az így megtervezett kiállítás létrehozásába számos intézményt és személyt bevontak. A tárlat ugyan most még csak időszakos, de állandó helyet keresnek számára az erőd falai közt. Jelenlegi formájában gazdag fényképanyagot vonultat fel. A városi televízió emellett egy helyben megtekinthető dokumentumfilmet is készített az alkalomra, s a hajógyárról szóló rövid, új tursztikai füzet is beszerezhető a bejáratnál. A rendezők a gyerekekre is gondoltak, akiket játszósarokkal várnak.

Magyarics József mérnök, a komáromi hajógyárat üzemeltető Stroje a Mechanizmy cég vezérigazgatója hosszabban boncolgatta a hajógyár sajátos történetét. Az üzemhez csaknem öt évtizede kötődő szakember úgy fogalmazott, aki nem vett részt az 1990 előtti kollektíva életében, az nem is ismeri igazán a hajógyári érzést, s azt a közösséget, amelyik egy viszonylag kicsi zárt területen dolgozott. Hangsúlyozta, a gyár műszaki értelmiséggel látta el a szélesebb régiót, s a legkorszerűbb technológiákkal lehetett megismerkedni itt a második világháború után.

A megnyitón két testvér, Gráfel Lajos műemlékvédelmi szakember és Gráfel László mérnök is szóltak a közönséghez. Ők a kiállítás történeti anyagának összeállításában vettek részt.

Ozimy Andrej, a Pro Castello Comaromiensi igazgatója megemlítette, a kiállítás tárgyi elemeit a Duna Menti Múzeumtól és a Nyitrai Állami Levéltár Komáromi Fióklevéltárából kölcsönözték. A tárlat az év végéig látogatható az erődbe váltott jeggyel.

A megnyitót követően elhangzott, április 22-étől elkezdi működését az erődön belül található új turisztikai központ és jegypénztár. Ez azt jelenti, hogy mostantól állandóan nyitva áll majd a Lipót-kapu, s a Laktanya épületében lehet jegyet váltani a erőd megtekintésére.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?