Előzetes letartóztatásban marad Dědeček, a tragikus pozsonyi baleset okozója

dedecek

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Dušan Dědeček, a tavaly Pozsony központjában történt tragikus közlekedési balesetet okozó sofőr – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Pavol Adamčiak, a bíróság szóvivője.

„A vádlottnak a Pozsony I. Járásbíróság április 21-i határozata ellen benyújtott panaszáról április 27-i zárt ülésén döntött a Pozsonyi Kerületi Bíróság szenátusa. A panaszt megalapozatlannak minősítette és elutasította a bíróság. Dušan Dědeček őrizetben marad, mert megalapozottan lehet tartani attól, hogy újabb bűncselekményt követ el” – tette hozzá a szóvivő.

A Pozsonyi Kerületi Ügyészi Hivatal ügyésze március végén emelt vádat Dušan Dědeček ellen különösen súlyos, nem előre megfontolt szándékkal elkövetett általános veszélyeztetés bűntette miatt. Ha a bűnössége bebizonyosodik, a Büntető törvénykönyv értelmében 20-tól 25 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélheti a bíróság. A fő tárgyalás június 8-án kezdődik.

Dušan Dědeček tavaly október 2-án késő este ittasan vezetett, és Pozsony központjában, a Zoch utcai buszmegállóban várakozó emberek közé hajtott. A balesetben öten meghaltak, és többen megsérültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?