74 szamárköhögéses beteget regisztrálnak Pozsony megyében

szamárköhögés

Az év elejétől április 18-ig 74 szamárköhögéses esetet jelentettek Pozsony megyéből. A legtöbb beteg az egy évnél fiatalabb gyerekek körében van. Az elmúlt évekhez képest nőtt a megbetegedések száma – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Katarína Nosálová, a Pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) szóvivője.

„Pozsony megye valamennyi járásából jelentettek megbetegedéseket, a legtöbbet a Pozsony V. járásból. A fertőzések szórványosan fordulnak elő, de családokban is regisztrálták a betegség terjedését" – közölte a szóvivő, és hozzátette, az összes beteg közül 49 személy teljesen be volt oltva, négy részlegesen, 11 személyt nem kapott oltást, két személyt ellenjavallat miatt nem olthattak be, hárman az életkoruk miatt kaphattak oltást, ketten nem voltak hajlandók beoltatni magukat, három esetben pedig nem lehetett megállapítani, hogy a páciens kapott-e vakcinát.

A RÚVZ tájékoztatása szerint zárt közösségekben, családokban gyorsan terjed a betegség. Három-öt évente regisztrálják a fertőzöttek számának megemelkedését. A Covi-19-járvány három éve után szintén megugrott a betegek száma Szlovákiában. 2023-ban több mint 200 szamárköhögéses esetet regisztráltak, a legtöbb fertőzött az egy évnél fiatalabb gyerekek körében volt. „Bár a beoltottak is elkaphatják a fertőzést, de a súlyos lefolyása ellen véd a vakcina" – tette hozzá a hivatal a közösségi hálón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?