Környezetvédő nem használ Google-t ?

Cambridge |

<p>Hét gramm széndioxiddal terheli a környezetet minden egyes keresés a Google-on - mutatták ki a Harvard Egyetem fizikusai.</p>

Alex Wissner-Gross és munkatársainak vizsgálata szerint az internetezésből fakadó károsanyag-kibocsátás széndioxidban számolva másodpercenként 0,02 gramm, a világ legnépszerűbb keresőjének használata asztali számítógéppel pedig kérdésenként 7 gramm. "Első hallásra ez nem tűnik soknak, mégis igen tetemes mennyiség, ha azt is figyelembe vesszük, hogy naponta durván 200 millió kérdéssel kell megbirkózniuk a keresőmotoroknak" - áll a BBC hírportálján megjelent tudósításában.

Az informatika káros környezeti hatásaira már számos kutatás rávilágított. A Global Action Plan (GAP) brit környezetvédő szervezet például 2007-ben kimutatta, hogy számítógépek miatt ugyanannyi üvegházhatású széngáz szabadul fel, mint a légi közlekedés során. A többi informatikai berendezés is környezetszennyező. Egy közepes nagyságú szerver szénlábnyoma - a készülék fogyasztásához szükséges energia megtermelése során a légkörbe kerülő széndioxidmennyiség - például akkora, mint egy átlagos terepjáróé, amely 14 litert fogyaszt 100 kilométeren.

A Harvard kutatói szerint a Google azért képes a vetélytársaknál gyorsabban átfésülni az internetet, mert nagyobb infrastruktúrát működtet, ezért viszont a környezetet is nagyobb mértékben terheli. A keresőóriás közleményben reagált, amely szerint tisztában vannak a probléma súlyával. "Éppen ezért terveztük és építettük meg a világ leghatékonyabb adatközpontjait" - áll a közleményben. A fejlesztések eredményeképpen "egy keresőkérdés megválaszolása kevesebb energiát igényel, mint amennyit az internetező személyi számítógépe elfogyaszt a Google használata közben." (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?