Jana Černochová: Csehország kész közvetítőszerepet vállalni a német kezdeményezésben

Jana Černochová

Csehország kész közvetítő szerepel vállalni az Ukrajna légvédelmének erősítésére indított német kezdeményezésben – jelentette ki Jana Černochová cseh védelmi miniszter szerda este Prágában, miután tárgyalásokat folytatott holland partnerével, Kajsa Ollongrennel.

Németország új kezdeményezését Ukrajna légvédelmének megerősítésére szerdán ismertették Berlinben. Annalena Baerbock külügyminiszter és Boris Pistorius védelmi tárcavezető a NATO- és uniós partnerekhez, valamint a harmadik államokhoz fordultak segítségért.

„Csehország megvárja, hogy közöljék vele, milyen konkrét segítségre van szükség. Amennyiben hasonló együttműködésről van szó, mint a cseh munícióbeszerzésnél, készek vagyunk elvállalni a közvetítő szerepét” – mondta Jana Černochová újságíróknak. A miniszter leszögezte: a munícióbeszerzés bebizonyította, hogy Csehország jó kapcsolatokkal rendelkezik a világban és képes lőszereket beszerezni az orosz agresszió ellen védekező Ukrajna számára.

Hollandia diplomáciai erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy meggyőzze partnereit a világban Ukrajna támogatásának szükségességéről - jelentette ki a holland védelmi miniszter. Emlékeztetett: Hollandia egyike azon országoknak, amelyek F-16-os vadászgépeket ígértek Ukrajnának.

A két védelmi miniszter tárgyalásaik végén memorandumot írt alá, amelyben Hollandia hivatalosan csatlakozik az ukránok számára munícióbeszerzést megcélzó cseh kezdeményezéshez. Hollandia erre a célra 250 millió eurót biztosít.

Jana Černochová szerint a cseh kezdeményezést eddig már 20 ország támogatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?