Olaszországban egyedül cselekvő terroristák támadásaitól tartanak

olasz rendorseg

Egyedül cselekvő terroristák, úgynevezett magányos farkasok támadásaitól tartanak az olasz hatóságok a közel-keleti helyzet egyre feszültebbé válása miatt, ezért a múzeumoknál, koncerteken és sporteseményeken is megerősítik a biztonsági készültséget – hangzott el az olasz belügyminiszter vezette nemzetbiztonsági egyeztetésen hétfőn.

Matteo Piantedosi tárcavezető hangsúlyozta, hogy a lakosság részéről „intenzívebbé vált a biztonság iránti igény”.

A miniszter az Izrael elleni iráni drón- és rakétatámadás másnapján hívta össze a nemzetbiztonsági tanácsot. Titkosszolgálati jelentések szerint Olaszország nincs kitéve konkrét terrorveszélynek, így továbbra is azon nyugati államok között van, ahol mostanáig nem történt iszlamista merénylet.

Ennek ellenére a már eddig is kiemelten védett helyszínek, épületek, intézmények mellett, melyek között a Vatikán és a római zsinagóga, a diplomáciai képviseletek, turista látványosságok, repülőterek, vasútállomások szerepelnek, megerősítik a tömegesemények, mint például a koncertek, sportesemények és más rendezvények védelmét.

A római belügyminisztérium közlése szerint kiemelt figyelmet szentelnek a balkáni migrációs útvonalnak, melyen szélsőséges, dzsihadista elemek szivároghatnak be. Matteo Piantedosi emlékeztetett, hogy október 21-től vezették vissza a Szlovéniával közös határellenőrzést: azóta több mint 1300 személyt fordítottak vissza és 120-at tartóztattak le.

Ellenőrzés alatt vannak az iszlám kulturális központok és imahelyek, illetve a börtönök, ahol a muszlim rabok radikalizálódhatnak, valamint a közel-keleti harcterekről visszatérő idegen harcosok. Hasonló ellenőrzés alatt tartják az internetes közösségi oldalakat, melyeken megugrott a Nyugat és Izrael ellenes bejegyzések száma.  

Lamberto Giannini római prefektus úgy nyilatkozott, hogy a fővárosban nehéz tovább fokozni a biztonsági készültséget, mivel az már a lehető legmagasabb.

Milánóban a kedden kezdődő Bútor és Design Vásár területén erősítették meg a biztonsági intézkedéseket, Velencében a Biennálén és a Szent Márk téren.

Firenzében a Santa Maria Novella-vasútállomáson erősítették meg a biztonságot, valamint a dóm és az Uffizi-képtár közötti utcákban, ahol a legtöbb turista halad át.

Rendkívüli biztonsági készültséget rendeltek el Nápoly városában és Capri-szigetén, ahol szerdától a G7-es csoport külügyminiszteri értekezlete zajlik.

„Az olasz rendőrség és titkosszolgálat a világ legjobbja, ami a megelőzést illeti, még ha őrültek cselekedeteiről lenne is szó. Bízom a hatóságok munkájában” – mondta Guido Crosetto védelmi miniszter a RAI1 közszolgálati televízió hétfő esti műsorában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?