Irán megfenyegette Izraelt – Már nukleáris fegyverekről beszélnek!

4388407

Ha Izrael megtámadja Irán nukleáris létesítményeit, Teherán visszatámad – fenyegetőzött csütörtökön Ahmad Haghtalab, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.

Teherán vasárnap este indította el első közvetlen támadását Izrael ellen, amely megtorlásul szolgál az damaszkuszi konzulátus elleni április 1-jei támadásért, amelyben az Iszlám Forradalmi Gárda hét tagja, köztük két tábornok halt meg. Széles körben úgy vélik, hogy Izrael felelős a rajtaütésért, bár az ezt nem ismerte el.  

Izrael megtorló támadást jelentett be Irán ellen, annak ellenére, hogy a világ vezetői önmérsékletre szólították fel. Az izraeli tisztviselők nem pontosították, hogy mikor és hogyan történik majd a megtorlás.  

Ha a cionista rezsim (Izrael) megtámadja nukleáris központjainkat és létesítményeinket, arra mindenképpen reagálni fogunk

– mondta Haghtalab az iráni IRNA hivatalos állami hírügynökségnek.  

Az iráni fenyegetések válaszul hangzottak el Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nyilatkozatára, aki szerint Izrael élni fog „önvédelmi jogával”.  

Az Iráni Iszlám Köztársaság mindig is békésnek minősítette atomprogramját, és tagadta, hogy atomfegyver megszerzésére irányuló terveket szőne. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?