Évtizedes rekordot döntött a szegények aránya Argentínában

Az egekbe szökött a szegénységi küszöb alatt élők száma Argentínában az év első hónapjában – közölte az Argentin Katolikus Egyetem.

Az intézmény adatai szerint a 46 milliós lakosság több mint fele, 57,4 százaléka él szegénységben, amire mintegy 20 éve nem volt példa. A múlt hétvégén közzétett tanulmány szerint 27 millió a szegény ember a dél-amerikai országban, s 15 százalékuk egyenesen nélkülöző, vagyis élelmiszerszükségleteiket sem tudják fedezni.

Az Argentin Katolikus Egyetem szegénységkutató központja hagyományosan megbecsült és független intézmény a latin-amerikai országban, amely nagyobb földrajzi mintával és több területre kiterjedő adatgyűjtéssel dolgozik, mint a hivatalos statisztikai hivatal. A tanulmány szerint a szegények aránya megugrásának fő oka a peso leértékelése, amit Javier Milei elnök kormánya nem sokkal hivatalba lépése után hajtott végre. Emiatt ugrásszerűen nőtt a fogyasztói kosár és az élelmiszerek árszínvonala. A legsúlyosabban azok a munkás és középosztálybeli családok érintettek, amelyek nem részesülnek szociális támogatásban. A kutatók szerint a szegénységben élők aránya márciusban tetőzhet 60 százalék fölötti szinten.

A decemberben hivatalba lépett Milei a szegények arányának emelkedését az országot húsz éven át irányító „politikai kasztrendszer” valódi örökségének nevezte. Milei kampányában a gazdaság sokkterápiás kezelését és az állami kiadások jelentős csökkentését ígérte. Most úgy nyilatkozott, hogy kormánya "az életét adná", hogy megváltoztassa Argentína társadalmi-gazdasági valóságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?