Hivatalnokkormány jöhet, magyar lehet a miniszterelnök

Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető miniszterelnök nem tartja
Pozsony |

Az államfő csak kedden közli, hogy szakértői kormányt nevez-e ki a Heger-kabinet helyett. Az is elképzelhető, hogy a hivatalnokkormányt Ódor Lajos vezeti majd.

Zuzana Čaputová államfő, aki most III. Károly brit király koronázása alkalmából Londonban tartózkodik, elmondta, Samuel Vlčan földművelésügyi miniszter és Rastislav Káčer (Demokraták) külügyi tárcavezető is jelezte neki, távoznak a tisztségükből. „Teljesen világos számomra, hogy mit fogok lépni” – jelentette ki pénteken délután a köztársasági elnök, de hozzátette, ezt csak Pozsonyba való visszatérése után fogja közölni. Az államfő kedden találkozik Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető miniszterelnökkel és a kormányzó Sme rodinát is vezető Boris Kollár parlamenti házelnökkel, ezt követően lép a nyilvánosság elé a döntésével.

Magyar kormányfő?

Az államfőnek alapvetően két lehetősége van, vagy megtartja a jelenlegi kabinetet vagy ügyvezető kormányt nevez ki. Mivel azonban a jelenlegi kormánytól a parlament még tavaly decemberben megvonta a bizalmat, és ezért ügyvezetői státuszban van, nem lehet új minisztereket kinevezni. Ezért ha Čaputová megtartaná a jelenlegi kabinetet, a megüresedő tárcavezetői posztokat a mostani kormánytagoknak kellene magukra vállalniuk. Így történt ez az egészségügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium esetében is, az előbbi éléről Vladimír Lengvarský, míg az utóbbiról Igor Matovič (OĽaNO) távozott, a tárcákat formálisan Eduard Heger (Demokraták) ügyvezető miniszterelnök irányítja.

A másik lehetőség az ügyvezetői kormány kinevezése. Szlovákia történetében azonban eddig nem volt még példa arra, hogy a végrehajtói hatalmat szakértői kormány vegye át. Ebben az esetben hivatalnokok, külső szakértők, esetleg a minisztériumokban jelenleg államtitkárként dolgozó köztisztviselők töltenék be a miniszteri posztokat. Őket nem a parlamenti pártok, hanem az államfő jelöli a tisztségre, ezért egy ilyen kormányért lényegében a köztársasági elnök felelne. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hivatalnokkabinetet minden bizonnyal Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke vezetheti. A pénteki események kapcsán próbáltuk vele felvenni a kapcsolatot, de ez cikkünk megjelenéséig nem sikerült.

Dominó miniszterek

A mostani politikai válság azzal indult, hogy kiderült, Samuel Vlčan földművelésügyi miniszter cégének 1,4 millió eurós támogatást ítélt meg a Ján Budaj (Demokraták) által vezetett környezetvédelmi tárca. Vlčan az ügy miatt lemondott, de a dotációról nem szándékozik lemondani. Az ügyben érintett Ján Budaj egyébként nem tervez távozni a környezetvédelmi minisztérium éléről. Vlčan lemondását követően Heger a közmédiában tartott egy beszédet, amelyben elismerte, rosszul vezették az országot, de elképzelhetetlennek nevezte, hogy ebben az időszakban vegye át hivatalnokkormány az ország irányítását, és kijelentette, miniszterelnökként ő akarja elvezetni az országot az előrehozott választásig. Erre Káčer élesen bírálta a kormányfőt, aki a nemrég alakult Demokratákban Heger párttársa is egyben. A külügyminiszter szerint az államfőnek ezek után igenis ki kellene neveznie a hivatalnokkormányt, Heger beszédét pedig szörnyű ügyetlenkedésnek nevezte. A kormányfő erre úgy reagált, Káčer szerinte ezzel befejezte a politikai pályafutását, de maga a külügyminiszter nem mondott ilyet.

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője pedig arról beszélt, Heger már két héttel az dotációs ügy nyilvánosságra kerülése előtt tudott arról, hogy Samuel Vlčan földművelésügyi miniszter cége állami támogatást kapott a környezetvédelmi tárcától. Matovič az egész ügyért Hegert hibáztatja, de bírálta az ügyvezető kormányfő pártját, a Demokratákat is. Értelmezése szerint a két érintett miniszter, Vlčan és Budaj a miniszterelnökhöz, illetve annak pártjához kötődik, nem az OĽaNO-hoz.

Kinek tetszik, kinek nem

Heger tehát elutasítja a hivatalnokkormány kinevezését, ahogy párttársai Miroslav Kollár és Juraj Šeliga is. Boris Kollár (Sme rodina) parlamenti házelnök szerint ha Čaputová szakértői kabinetet nevez ki, az még nagyobb káoszhoz vezet. „Nem lehet elvitatni Heger kormányfő igyekezetét, hogy a még nagyobb káoszt próbálja megelőzni. Még nagyobb lesz a káosz, ha hivatalnokkormány jön” – jelentette ki Kollár. Hozzátette, egy új kormány mindig 100 napot kap, hogy tájékozódjon, de egy szakértői kabinetnek ennyi sem lenne elegendő, nem tudná kivezetni a káoszból az országot, csak elmélyítené azt. Az ellenzéki és parlamenten kívüli pártok, így az SaS, a PS, a KDH, az SNS és a Hlas is támogatja a hivatalnokkormány kinevezését, ahogy a Szövetség is. Az utóbbinak mindhárom platformja egyetért ebben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?