Többéves jó tapasztalat után újra az Umega mellett döntöttek

Biolife

Egy mezőgazdasági vállalkozásnál, különösen, ha nagyobb területen gazdálkodóról van szó, nagyon fontos, hogy minden apró részlet flottul működjön. Egy pótkocsi talán jelentéktelen kiegészítőnek számít a gépparkban, mégis egész évben használatos, ezért ennek is meg kell felelnie a modern kor kihívásainak.

A mezőgazdasági pótkocsik széles választéka megtalálható a szlovák piacon különböző színben, árban, méretben, oldalra vagy hátra billenthetős, magasítóval, vagy anélkül kapható változatban is. A legnyomósabb érv a választásnál általában a márka, a korábbi tapasztalat, a referenciák vagy az ár-érték arány.

Az Aranyosmaróti járásban található néveri szövetkezetben számos tényező segítette a döntést, hogy az Umega mellett tegyék le a voksukat. Az Umega márkával ugyanis már korábban is jó tapasztalataik voltak, de a termelékenység növelése és a modernizálás érdekében úgy döntöttek, egy újat vásárolnak. A másik nyomós érv, ami miatt a márkánál szerettek volna maradni, az ár-érték arány, amit az Umega kínál. Az Umega ugyanis közismert arról, hogy elfogadható áron olyan pótkocsikat gyárt, amelyek megbízhatóan működnek éveken keresztül. „A régi pótkocsink már 7 éves és gond nélkül végigdolgozza az aratást. Egész évben használjuk, még dombos területeken is, de még itt sem hagyott cserben” – mondja František Kečkeš mérnök, a szövetkezet mechanizátora.

Mivel állattenyésztéssel is foglalkoznak, ezért a pótkocsi nagyon jó szolgálatot tesz egész évben. Csak az a bökkenő, hogy a szomszédos Gímesen található földjeikhez vasúti aluljárón keresztül kell eljutniuk. Néhány mezőgazdasági gépük itt egyáltalán nem fér el. A régi pótkocsi magasítókkal van ellátva ezért a vasúti aluljáró miatt azt nem tudják használni. A siló 90%-át pedig ezen a vonalon keresztül kell szállítaniuk. Ez a körülmény is sokat nyomott a latban, amikor új pótkocsi vásárlása mellett döntöttek. Annak ellenére, hogy az új Umega csak 300 mm-es magasítókkal rendelkezik, térfogata 29 m3.

Az új pótkocsi idén érkezett meg a szövetkezet telephelyére. Ami a paramétereket illeti, a magasító méreteitől eltekintve, hasonló a régihez és csak hátulra billenthető. „Nekünk ez tökéletesen megfelel, az oldalra való ürítést nem használjuk ki. Mivel csak hátra billenthető az új kocsi, az egész felület egyöntetűbb, a konstrukciója merevebb” – magyarázza a mechanizátor, majd rögtön sorolja a további előnyöket is. Ilyen például az, hogy amikor a silót szállítják, az U profilú pótkocsiból sokkal könnyebben tudják kiönteni a tartalmát, mert az eleje szűkebb, a hátulja szélesebb, és az alakja is idomul ahhoz, hogy könnyebben kiszóródjon hátul a jól megtömött siló.

A szövetkezet elnöke már huszonkét éve Peter Horňáček mérnök. Összesen 13 kataszterben gazdálkodnak 3345 hektáron. Főleg agyagos a megművelt földterület, de kavicsos, homokos földterületet is művelnek. Elsősorban sűrűn vetett gabonaféléket, olajos növényeket, kukoricát termesztenek. Az állattenyésztésben a szarvasmarha tenyésztésére összpontosítanak, vagyis tejelő teheneket tartanak. De foglalkoznak még például dámszarvas tenyésztésével is az állatfarmjukon. Az első Umega pótkocsit 2016-ban vásárolták, 19 tonnás teherbíró képességgel, kétoldalra való billentési lehetőséggel, hátsó kormányos tengellyel, hidraulikus támasztólábbal, függesztett vonórúddal, K80-as csatlakozással, szállítócsigás előkészülettel, ponyvával, kezelő állvánnyal és nagyobb gumiabroncsokkal (600/55 R26,5). Mivel ez a pótkocsi nagyon jó szolgálatot tett nekik, nem volt kérdéses, hogy maradnak a márkánál az új pótkocsi esetében is. A beszerzésével a galántai Biolife vállalatot bízták meg, amellyel korábban már szintén kipróbálták az együttműködést, és nem bánták meg a döntést.

(A cikk szponzorált promóciót tartalmaz.)

www.biolife.sk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?