Újraindult a Párizs–New York Concorde-járat

Az Air France szerdán reggel újra útjára indította a Concorde menetrendszerinti járatát New Yorkba. A szuperszonikus gép London-New York járata is ugyanezen a napon száll fel, alig egy órával a párizsi után.

Az Air France szerdán reggel újra útjára indította a Concorde menetrendszerinti járatát New Yorkba. A szuperszonikus gép London-New York járata is ugyanezen a napon száll fel, alig egy órával a párizsi után. Indul egy harmadik járat is Londonból szerdán, ezen a brit miniszterelnök utazik Washingtonba, hogy találkozzon George Bush amerikai elnökkel.Az első New Yorkba érkező hangsebességű utasszállítót - az Air France járatát - a város leköszönő polgármestere Rudolph Giuliani fogadja majd. A gépen fizető utasok érkeznek majd az amerikai metropoliszba. A brit járaton a média és a repülőipar vezető üzletemberei utaznak majd, mint a British Airways vendégei. A brit üzletembereket azért látják vendégül az utazásra, hogy megköszönjék nekik az évek óta fennálló gyümölcsöző kapcsolatot, és ,megerősítsék az együttműködést - közölte Rod Eddington a brit légitársaság vezérigazgatója. A brit gépet Mike Bannister pilóta vezeti majd, közel húszezer méteres magasságban, elérve a kétezer kilométer per órás sebességet is. Az út alig három óra húsz percig tart majd. A jegyek a Párizs-New York gépre 7300 dollárba, míg a London-New York gépre 10000 dollárba kerülnek. A franciák heti öt, a britek heti hat alkalommal indítják a Concorde-ot. A járatsűrűség feleakkora mint a szerencsétlenség előtt volt. A tavaly július 25-i, 113 emberéletet követelő párizsi szerencsétlenség óta nagyszabású átalakításokat végeztek a repülőgépeken, hogy ismét megkapják a repülési engedélyt. Új, kevlárbetétes üzemanyagtartályokat, megerősített tűzálló alvázat, és szupererős radiál gumikat kaptak a gépek. A francia repülőknek még az útvonalát is megváltoztatták, hogy elkerüljék Gonesse városát, amelynek egyik szállodájára esett a tavaly szerencsétlenül járt Concorde. Az átalakított gépek pár hónapja már ismét a levegőbe emelkedtek, igaz akkor még csak tesztrepüléseket végeztek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?