Történelmi események egy vasúti kocsiban

KOKES JÁNOSÁgcsernyő (Čierná nad Tisou) egyetlen számításba jöhető tárgyalási terme a vasúti klubterem volt, de azt az egyik fél sem akarta elfogadni.A színpadiasan drámai körülmények között létrejött és lezajlott találkozóra egy speciálisan erre a célra átalakított vasúti kocsiban került sor.

KOKES JÁNOS

Ágcsernyő (Čierná nad Tisou) egyetlen számításba jöhető tárgyalási terme a vasúti klubterem volt, de azt az egyik fél sem akarta elfogadni.

A színpadiasan drámai körülmények között létrejött és lezajlott találkozóra egy speciálisan erre a célra átalakított vasúti kocsiban került sor. A csehszlovák delegációt Alexander Dubček, a szovjetet Leonyid Brezsnyev pártfőtitkárok vezették. Az ideges és feszült hangulatot, amely akkoriban Prága és Moszkva viszonyára is jellemző volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az éjszakákat mindkét fél a saját területén töltötte: a szovjetek egy ungvári szállodában, míg a csehszlovákok egy közeli helyi szállóban.

Már a találkozó színhelye is kompromisszum eredménye volt: Dubčekék nem voltak hajlandóak Lvovba menni tárgyalni, míg a szovjetek számára Kassa nem volt elfogadható. Egyébként a történelemben ez volt az egyetlen eset, amikor a legfelsőbb szovjet vezetés egy emberként elhagyta a Szovjetunió felségterületét.

A halicsi zsidó

A négynapos rendkívül feszült tárgyalások során Brezsnyev azt követelte Dubčektől, hogy a párt legfelsőbb vezetéséből távolítsa el a reformpárti hangadókat, többek között Josef Smrkovskýt (a csehszlovák parlament elnöke) és František Kriegelt (a Nemzeti Front elnöke), zabolázza meg a cenzúra eltörlése után szabaddá vált csehszlovák sajtót, amely azokban a hónapokban nyíltan bírálta a Szovjetuniót és annak politikáját, s a reformfolyamat legerősebb támasza, gerjesztője volt. További szovjet követelés volt, hogy a csehszlovák vezetés tiltsa be azokat a szervezeteket, amelyek Moszkva szerint szocialistaellenesek. Ilyen volt az egykori politikai foglyokat tömörítő K231 és a politikába aktívan bekapcsolódó civileket tömörítő KAN.

A ma már hozzáférhető, mintegy ötszáz oldalas feljegyzés szerint a szovjetek a vitákban nem tettek lakatot a szájukra, s például Pjotr Seleszt, az ukrán kommunisták akkori első titkára indulatosan és becsmérlően „halicsi zsidónak” minősítette František Kriegelt.

Lekáderezett vezetők

A szovjet vezetés a négy nap során pontosan „lekáderezte” a csehszlovák vezetőket, s minden jel szerint itt született a megegyezés a szorosabb együttműködésről és az invázió előkészítéséről a csehszlovák konzervatívokkal, a liberalizáció ellenzőivel élükön Vasil Biľakkal és Alois Indrával.

Az ágcsernyői találkozó idején példátlan lakossági szolidaritási akció játszódott le Csehszlovákiában. A „Veletek vagyunk, legyetek velünk” petíció aláírását Pavel Kohout prágai író kezdeményezte, s rövid időn belül több százezren látták el névjegyükkel.

Dubček Ágcsernyőn taktikázott, több szovjet kérésre rábólintott, de teljesítésüket megpróbálta elodázni a szeptember elejére összehívott rendkívüli pártkongresszusra. Belement viszont abba a szovjet kezdeményezésbe, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak kommunista vezetői Pozsonyban találkozzanak, s egy közös fórumon tárgyaljanak a csehszlovákiai helyzetről.

A pozsonyi csapda

A pozsonyi találkozóra Románia nem kapott meghívást, mert a román vezetés Nicolae Ceausescuval az élén támogatta a csehországi reformista vezetést. A pozsonyi találkozóról kiadott közleményben szerepel, hogy a szocializmus védelme az összes szocialista ország közös feladata, kötelessége.

A csehszlovák reformisták nem vették észre a visszaélés lehetőségét ezzel a megfogalmazással, amikor jóváhagyták a közleményt. Moszkva aztán később egyebek között az ágcsernyői csehszlovák–szovjet és a pozsonyi többoldalú találkozón elfogadott állítólagos megegyezések megsértésével, nem teljesítésével magyarázta, miért kellett 1968. augusztus 21-én a Varsói Szerződés öt tagállama (Szovjetunió, NDK, Magyarország, Bulgária, Lengyelország) hadseregeinek bevonulnia Csehszlovákiába, ami a „prágai tavasz” vívmányainak felszámolásához vezetett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?