Megvédené címét a HC DAC

Réka
Dunaszerdahely |

Vasárnap (14.30) a HC DAC vágsellyeiek elleni mérkőzésével veszi kezdetét a női kézilabdázók szlovák bajnoki címért zajló rájátszása. 

A három csapat részvételével zajló minibajnokságban mindenki mindenkivel játszik otthon és idegenben is, legkésőbb a május 18-i, Michalovce–Šaľa találkozó után ismertté válik az aranyérmes kiléte.

Tavaly a dunaszerdahelyiek mindent vittek, klubtörténeti sikereket aratva MOL Ligát és a hazai rájátszást is megnyerték, letaszítva a trónról az egyeduralkodó Iuventát. A mostani idényben a nagymihályiak visszavágtak és elsők lettek a 22 fordulós, cseh–szlovák bajnokságban, megelőzve a második HC DAC-t és a nyolcadikként záró vágsellyeieket. 

A Michalovce a hétvégén az Európa-kupa elődöntőjének visszavágóját játssza Lisszabonban a Benfica ellen, a másik két klub azonban ennyire sincs játékban, a válogatottszünet miatt (is) legutóbb egy hónapja játszottak tétmeccset.

„Természetesen a bajnoki cím megőrzése a célunk, de a két riváis is szeretné azt megszerezni. Az idényben Vágsellyén tudtunk nyerni, Nagymihályban nem, de mindent meg fogunk tenni, hogy ott is pontot szerezzünk, és a négy meccs után mi örülhessünk – nyilatkozta lapunknak Bízik Réka, a HC DAC balszélsője.

A kézilabdázók mellett a klubok szurkolói is megmérkőzhetnek egymással, május 9-ig zajlik ugyanis a szlovák szövetség honlapján a szavazás a 2023-as év legjobb játékosaira. Az ankét egyes kategóriáiban dunaszerdahelyi részről Bízik Rékán kívül Juhos Kata, Erika Rajnohová és Kristína Pastorková is jelölt, míg a vágsellyeiektől Katarína Pócsikovára, Olívia Ščípovára és Soňa Furgalákovára is lehet szavazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?