Tanösvény mutatja be Dernő község történelmét és a környező természetet

A tanösvény a dernői vasgyár maradványainál indul
Dernő (Drnava) |

A Dernő kincsei névre keresztelt tanösvény a Rozsnyóhoz közeli bányászfalu ékességeit, természeti szépségeit, illetve történelmét, bányászati múltját mutatja be az arra járóknak.

„A célunk, hogy a Szádelői-völgybe tartó turistáknak, valamint lakosainak is bemutassuk településünk ékességeit és érdekességeitˮ – jelentette ki a tanösvény kialakítása kapcsán Balázs Tibor, Dernő polgármestere. Hozzátette, a tanösvény a helyiek kezdeményezésére jött létre. Az új információs táblák és az ösvény megjelölése mellett egy kétnyelvű reklámanyagot is készítettek. A szlovák–magyar nyelven olvasható prospektus egy térképet, történelmi fényképeket, illetve a tanösvény egyes megállóinak részletes leírását tartalmazza, melyek elsősorban a kistelepülés történelméről mesélnek a látogatónak. A polgármester elmondása szerint a 4,5 kilométer hosszú tanösvény 8 megállóból áll, melyeknél a szlovák–magyar nyelven feltüntetett információs táblákról is informálódhatnak az arra járók.

Nyolc állomáshely

Az ösvény egyszerű, nem megterhelő, ezért családosok vagy iskolai csoportok számára egyaránt megfelelő. A szóban forgó szakasz az egykor nagy népszerűségnek örvendő dernői vasgyárnál kezdődik, és egy közel 300 éves tölgyfát megkerülve egészen a Dénes-bánya bejáratáig vezet. Innen az erdőn át továbbhaladva gyönyörű kilátás nyílik a településre. A Szűz Mária-kápolnánál a térség élő- és állatvilágáról olvashatunk, az utolsó megállónál – mely egyúttal a tanösvény vége – pedig az Andrássyak barok-klasszicista kastélya, illetve az 1779-ben épült Szent Miklós katolikus templom található. A polgármester elmondása szerint a szakasz a kerékpárosok számára is érdekes lehet, ugyanis innen rövid időn belül eljuthatnak a Szlovák- karszt egyéb látnivalóihoz is.

Vasércbánya és vasgyár

A nagy terjedelmű dernői bányamezőn nagyszámú vasérc- és súlypátlelőhely van, helyenként réz és ezüst keverékkel. A lelőhelyet megnyitó vízszintes bányamű az 1200 méter hosszú Dénes tárna, amellyel a legjelentősebb dernői lelőhelyek, a Dénes, Haraszt és a Középső ér voltak feltárva. A Dénes tárnából az 1930-as évek elején egy 150 méteres aknát mélyítettek ki az 5. szintig. 1918-tól 1963-ig ebből a telérből összesen 800 ezer tonna ércet termeltek ki. 1940-ben az érc elszállításához egy 5,5 km hosszú kisvasút épült, egy hozzá kapcsolódó 7,5 km-es kötélpályával pedig egészen a Rozsnyó-bányai feldolgozóüzembe szállították az ércet. A Dénes bányaművet 1965. december 1-jén szüntették meg, a kötélpályát 1973. november 30-án számolták fel. A dernői vasgyártásról szóló első feljegyzések a 15. századból származnak, a helyi vasgyártás legnagyobb érdeme Andrássy György grófé volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?