„Nehéz időszakra” számít Ukrajna a fronton

„Nehéz időszakra” számít Ukrajna a fronton

„Nehéz időszakra” számít Ukrajna a fronton május közepe és június eleje táján, ebben az időben várhatóan rosszabbodni fog a helyzet – figyelmeztetett Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője a BBC ukrán nyelvű szolgálatának adott interjúban hétfőn.

Budanov szerint az orosz hadsereg „komplex műveletet folytat”, és Ukrajna azzal számol, hogy a közeljövőben nehéz időszak vár rá, de a helyzet „azért nem lesz katasztrofális”.

„Az Armageddon nem fog bekövetkezni, ellentétben azzal, amit jelenleg sokan jósolnak. De problémákra számítani kell május közepétől” – mondta Budanov.

Az ukrán hadsereg már most sok nehézséggel küzd, súlyos hiányok mutatkoznak az utánpótlásban, nagy késések vannak a nyugati fegyverek szállításában is. A jobban felszerelt és sokkal több katonával rendelkező orosz hadsereg pedig szünet nélkül nyomul előre Kelet-Ukrajnában, és sorra von ellenőrzés alá kisebb településeket a Donyec-medencében. Februárban foglalták el Avgyijivkát, és jelenleg a stratégiai fontosságú Csasziv Jar város meghódítására törekszenek. Csasziv Jar kevesebb mint 30 kilométerre fekszik Kramatorszktól, amely az ukrán hadsereg számára fontos vasúti és logisztikai csomópont.

Olekszandr Pavljuk, a szárazföldi erők parancsnoka március végén úgy nyilatkozott, „lehetséges”, hogy Oroszország nyáron még intenzívebb offenzívát fog folytatni. Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka április közepén ismerte el, hogy a közelmúltban „jelentősen romlott” a helyzet a fronton, március óta az orosz támadások érezhetően intenzívebbé váltak, és sikerült is „taktikai sikereket” elérniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?