Megnyílt az evezőszezon a Kis-Dunán

Kis-Duna - szezonnyitó
TALLÓS |

A tavasz tündér részvételével a Tallósi Malomnál megnyílt az evezőszezon a Kis-Dunán. A vízi sportok mellett számos szabadidős tevékenységre is lehetőség van a térségben.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szervezet és a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség közös szervezésében nyitották meg a turistaszezont a Kis-Dunán. A Tallósi Malomnál a szervezetek képviselői és több mint ötven evezős gyűlt össze a környékről, de Pozsonyból és Somorjáról is érkeztek és sokan a partról biztatták a csónakázókat. Berényi József megyei alelnök a régió három folyóján egyszerre szervezett szezonnyitóról beszélt, ugyanis minden évben tartanak ilyen ünnepségekkel színesített rendezvényeket a Kis-Dunán, valamint a Vág és az Árva partján is. 

Molnár Anna, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség ügyvezető igazgatója elmondta, annak ellenére, hogy egy fiatal szervezet az övék, 16 település és majdnem 20 polgári társulás és vállalkozó a tagja. 

„Mindegyik a műemlék- és a természetvédelemmel foglalkozik, illetve vannak olyan vállalkozók, akik kiváló éttermeket, borászatokat, fürdőket működtetnek a régióban. Szeretnénk felhívni a figyelmet erre a csodálatos vidékre, hiszen a történelmi műemlékek mellett a csodás Kis-Duna természeti környezete, valamint a bicikliutak rengeteg lehetőséget nyújtanak a kikapcsolódásra. A mai rendezvény a vízi szezon megnyitása. Örülünk, hogy nagyon sokan eljöttek és vízre szálltak. Már napokkal ezelőtt betelt a jelentkezők száma, akik Pozsonyeperjesig eveznek ebben a csodálatos környezetben. Bízom benne, hogy újra visszajönnek és megismerik ezt a vidéket. Fontos, hogy családok is érkeztek, így a gyerekek is meglátják a szórakozásnak, kikapcsolódásnak ezt a formáját, megismerik a természetet” 

– fejtette ki Molnár Anna. Az evezés után a Kis-Duna partján álló Malom csárda harmadik születésnapját ünneplő tömeghez is csatlakozhattak az résztvevők. A szezonnyitókor szervezett csónakázásra minden évben bárki bejelentkezhet a Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szervezet és a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség közösségi oldalán közzétett hirdetésre reagálva. Utóbbi szervezet elnöke, Tallós polgármestere, Horváth Zoltán az Új Szónak elmondta, az évek alatt nagyon kedves rendezvény lett a szezonnyitó. 

„Jó végignézni a társaságon, sokan eljöttek, kicsik és nagyok. Hatalmas élmény a csónakázás, főleg a gyerekeknek. Ha végigmegyünk ezen a szakaszon, mintha az őserdőben eveznénk, csend, nyugalom, lenyűgöző élővilág, egyszerűen fantasztikus hely a Kis-Duna. Az, hogy kiépült az út a Malom csárdához és a malomhoz, nagyot lendített a látogatottságon. Fokozatosan kapcsoljuk be a szervezetünkbe azokat a szolgáltatásokat, amelyek korábban magukra voltak utalva. Leginkább a szabadidős programokra helyezzük a hangsúlyt és az itt, valamint a környéken élő embereknek próbálunk szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget nyújtani” 

– fogalmazott a szervezet elnöke. Hangsúlyozta, a vízi élményekre, vízitúrákra szeretnék felhívni a figyelmet, amelyek az egész nyári szezonban elérhetőek. A folyó nem csak gazdag állatvilága, hanem történelmi értékei miatt is érdekes, partján még ma is megcsodálható a cölöpös vízimalom.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?