Kedden IV. Regionális Állásbörze Győrött

Győr |

<p>2009. november 17-én, kedden 9 órától rendezik a IV. Regionális Állásbörzét a Széchenyi István Egyetemen (SZE). A helyszín az egyetem aulája.</p>

A rendezvény célja a közvetlen kapcsolatteremtés lehetőségének megteremtése a cégek és a hallgatók között. Erről Winkler Csaba, az SZE Stratégiai és Fejlesztési Igazgatóságának komunikációs titkára tájékoztatta az Új Szó Online-t.

A gyakorlati helyek, a konkrét álláslehetőségek a műszaki, az informatikai és a gazdasági területen egyaránt kézzel fogható közelségbe kerülnek egyetemistáink számára – mondta el Tamándl László, az intézmény Karrier Irodájának vezetője, a rendezvény főszervezője.
A győri állásbörze iránt már előzetesen nagy az érdeklődés a munkáltatók és a jövendő munkatársak részéről is. A Karrier Iroda a hallgatói szervezetekkel együtt felkészítő tréningeket tartott, az önéletrajz, a felvételi beszélgetés és más munkaerőpiaci technikák kerültek a középpontba. Az állásbörze jó előkészítésének és az oktatók munkájának egyik értékmérője, hogy az intézmény diplomás pályakövetési felmérésének eredménye alapján a győri egyetemen végzett hallgatók 91%-a egy éven belül elhelyezkedik. Az Audi Hungaria Motor Kft. most indítja a TOP Talent programját, melyre pályakezdő gépészmérnök, műszaki menedzser, villamosmérnök vagy közgazdász hallgatók jelentkezését várja. A cél természetesen itt is a sikeres elhelyezkedés.
Az Audi mellett a Rába Járműipari Holding Nyrt., az AXA Személyes Pénzügyek Tanácsadó Kft., a LUK Savaria Kft., a Nokia Komárom Kft., az IBM Magyarországi Kft. és az egyetem több szakmai partnercége külön standokon, előadásokon mutatkozik be, s keresik a cég további fejlődését továbbvivő munkatársakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?