Egy év alatt 3 millió jármű haladt át az R2-es nógrádi szakaszán

r2

Egy év alatt 3 millió jármű haladt át az R2-es gyorsforgalmi út nógrádi (Novohrad) szakaszán, Vámosfalva, Lónyabánya és Losonctamási között (Mýtna-Lovinobaňa-Tomášovce). Gyorsabb, egyúttal biztonságosabb lett a közlekedés, és az érintett települések mentesültek a teherforgalomtól – tájékoztatta a TASR-t a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) kommunikációs osztálya.

„Naponta átlagosan 8600 jármű közlekedett 2023-ban az R2-es Vámosfalva-Lónyabánya-Losonctamási szakaszán, munkanapokon 9300. A járművek több mint ötöde tehergépkocsi volt” – tette hozzá Peter Biroš, az NDS forgalomelemzéssel foglalkozó szakértője.

A gyorsforgalmi út mentén elterülő települések mentesültek a teherforgalomtól, ezáltal biztonságosabb lett a gyalogos és a közúti közlekedés is, csökkent a zaj és tisztább a levegő. A szakasz megnyitása előtt ezekben a falukban a forgalom 80 százaléka áthaladó forgalom volt.

Az R2-es Vámosfalva-Lónyabánya-Losonctamási szakasza összesen 13,5 kilométer hosszú, 2022 decemberében adták át, és a jelenleg épülő, Krivány (Kriváň) és Vámosfalva közti 9 kilométeres szakasz kapcsolódik majd hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?