BALESET: Áthajtott autójával a sorompón, elütötte a vonat

baleset k

Súlyos baleset történ hétfőn a késmárki járásbeli Kakaslomincban (Veľká Lomnica).

Az autó sofőrje a főútról kanyarodott a falu irányába, majd áthajtott a sorompón, amely jelezte, hogy érkezik a vonat. A mozdonyvezető észlelte, hogy baj van, ezért azonnal behúzta a vészféket, az ütközést azonban már nem tudta elkerülni, a mozdony nekicsapódott a gépkocsi hátuljának.

A gépjárművet vezető férfi a baleset után a kormány mögé szorult, csak a tűzoltók és a mentősök tudták kiszabadítani. Nyaki fájdalmakra panaszkodott, ezért hordágyra helyezték, és a poprádi kórházba szállították.

A vonaton az incidens pillanatában közel száz utas tartózkodott, közülük senki sem sérült meg. A rendőrök a mozdonyvezetőt és a sofőrt egyaránt megszondáztatták, a leheletükben azonban nem mutattak ki alkoholt.

A mentőszolgálat operatív központjának tájékoztatása szerint az autót vezető 45 éves férfi a medencéjén, a gerincén és a hasánál sérült meg.

A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?