Az SaS, a Sme rodina és az OĽaNO egy Igor Matovič nélküli kabinetről egyeztethet

matovic k
Pozsony |

A politikai válság folytatódik, az SaS, az OĽaNO és a Sme rodina most arról egyeztet, támogatnának-e egy olyan átalakított kormányt, amelyben többek közt Igor Matovič, az OĽaNO vezetője nem kapna helyet.

A Richard Sulík vezette SaS, a Matovič által irányított OĽaNO, valamint a Sme rodina, amelynek élén Boris Kollár áll hétfőn délután a kormány bukásából adódó válság egy olyan megoldását fontolgatta, amely szerint egy új összetételű kabinet alakulna. Az SaS feltételei szerint ebben nem kapna helyet a jelenlegi pénzügyminiszter, vagyis Matovič, de Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter, illetve Viliam Karas igazságügyi tárcavezető sem lenne a tagja. A miniszterelnök továbbra is Eduard Heger maradna, de a jelenlegi, korlátozott kompetenciájú ügyvivői státusz helyett teljes jogú kormánnyá válnának.

Egy így felálló kabinetbe az SaS ugyan nem térne vissza, de bizalmat szavazna annak, valamint a programjának jóváhagyásában is segítene. Mindkét döntéshez legkevesebb 76 parlamenti képviselőnek a szavazata kell. Nem világos, hogy az SaS és a Sme rodina frakciója támogatna-e egy ilyen megoldást, Kollár nem zárkózott el ettől, de az SaS egyes képviselőinek nem tetszik ez a megoldás. Az OĽaNO esetében pedig bonyolítja a helyzetet, hogy 10 képviselő hétfőn kilépett a frakciójukból és önálló csoportot hozott létre. Ők azonban minden bizonnyal támogatnák, hogy egy Matovič nélküli új kormány alakuljon. A Denník N információi szerint egy így felálló kabinetet az említett frakciók egészen szeptemberig támogatnának, így elkerülhetnék, hogy tavasszal, vagy nyár elején tartsák az előrehozott parlamenti választást.

Az ellenzék, élén a jelenleg legnagyobb támogatottságú párttal, a Peter Pellegrini vezette Hlasszal viszont mihamarabbi előrehozott voksolást szeretne. Pellegrini hétfőn kijelentette, nem akar egy kormányban ülni Robert Ficóval, a Smer elnökével, de csak az OĽaNO-val és az ĽSNS-sszel való koalíciót zárta ki egyértelműen.

A törvényhozásnak szavaznia kellene a 2023-as állami költségvetésről is, de a parlament házelnöki tisztségét is betöltő Kollár minden bizonnyal január 10-ig elnapolja az ülést. A Matovič által vezetett pénzügyminisztérium költségvetési javaslatával kapcsolatban, amely az energiaár kompenzációval is számol, azonban az SaS-nek komoly kifogásai voltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?