A magyar kultúra napja a szenci magyar iskolákban

Szenc/Mosonmagyaróvár |

<p>Ha nem is pontosan  január 22-én, de sikeres rendezvénnyel emlékeztek meg a diákok szerdán a magyar kultúra napjáról a szenci Közös Igazgatású Szenczi Molnár Albert Gimnázium és Magyar Tanítási Nyelvű Szakközépiskolában.</p>

Az iskola volt diákja, több helytörténeti kiadvány szerzője, tájaink, műemlékeink emlékhelyeink krónikása és fotográfusa, Görföl Jenő tartott érdekes, vetítéssel egybekötött előadást, mellyel - szünet nélkül - több mint két tanítási órán át sikerült éberen tartania a diákok figyelmét.

A Boldogfáról indult a virtuális kirándulás Dunasápon, Dunaújfalun és Éberhardon át a deáki, gútori és más csallóközi Árpád-kori templomokig. A felvételeken megismerhették a román kor és a gótika stílusjegyeit, a templomokban és kápolnákban fennmaradt és föltárt freskókat,  keresztelőmedencéket – keresztvíztartókat. A műemlékek bemutatását érdekes történetek, személyes élmények színesítették. A  diákok feleveleníthették az iskolai kirándulásokon látottakat, a közvetlen hangnemben tartott előadáshoz hozzászólhattak, tanáraik nem kis örömére.

Az előadás második része Petőfi Sándor felvidéki barangolásainak emlékhelyeit mutatta be, megtűzdelve a Jókedvű magyar irodalom gyűjteményébe  is beillő történetekkel, a költő érdekes találkozásaival, szájhagyomány útján terjedő anekdotákkal. A szórakoztató történelmi, irodalmi délelőtt egyértelműen bizonyította, van mit látni, láttatni szűkebb pátriánkban, van hová újra elmenni, és még akár felfedezni való is akad.

A szenci Kincskeresők csoport - a szenci Szenczi Molnár Albert Alapiskola tanulói - a mosonmagyaróvári Huszár Gál Városi Könyvtár ünnepi rendezvényén vett részt, amelyen - a magyar kultúra napja alkalmából - Fellinger Károly költőt és Mákom van című gyermekvers-gyűjteményét mutatta be népes gyermekközönség előtt a Kincskeresők Rigó Irodalmi Színpada és Böröndi Lajos irodalomtanár, költő. A könyvbemutató előtt a szenci gyerekek a Hansági Múzeumba, valamint a Cselley-házba látogattak el. Jól érezték magukat a könyvtár gyermekrészlegében is, ahol könyvekkel, könyvtári játékokkal ismerkedtek.

Polák Margit

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?