Szoros közelségbe kerül a Hold és a Fiastyúk szombaton

Hold k

Szoros közelségbe kerül a dagadó Hold és a Fiastyúk csillaghalmaza szombaton este – hívja fel a figyelmet a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szombaton a Hold a Fiastyúk csillaghalmazától körülbelül két fokos távolságban fog végigmasírozni az égen, alkonyattól egészen hajnali három óráig

– olvasható a közleményben.

Ebben az esztendőben öt alkalommal is meg fogja közelíteni a Hold a csillaghalmazt, több esetben annyira, hogy eltakarja majd a csillagait. Szombaton az együttállás-sorozat első állomásának lehetünk szemtanúi.

A közlemény szerint a különleges égi jelenséget egy egyszerű kézitávcsővel lehet a legjobban megfigyelni, de aki jó szemű, próbálkozhat a fényes Hold melletti halvány Fiastyúk csillagainak szabad szemmel történő megpillantásával is. Az együttállást egész éjszaka követni lehet, sötétedés után, 17:40-kor a páros már egészen magasan, 55 fokon tündököl az égen, délkeleti irányban. A 76 százalékos fázisú, dagadó Hold ekkor jár a legközelebb a Fiastyúk nyílhalmazához: a halmaz legszélső csillagaitól alig 0,8 fokra, a halmaz közepétől 1,7 fokra jár. Ez azt jelenti, hogy egy kis kézitávcsővel szemlélve a párost, a Fiastyúk csillagaitól 2 holdkorongnyi távolságra jár a fényes Hold. Az éjszaka során távolságuk nő, hajnali három órára, mielőtt lenyugodna a páros, a távolságuk már közel 5 fok lesz.

A tájékoztatás szerint a következő, még szorosabb együttállás február 16-án lesz, ekkor már a Fiastyúk szélső csillagait is el fogja fedni a Hold.

Az estét színesíti egy csillagfedés is, amelyet csillagászati távcsővel lehet a legjobban megfigyelni. Az 5,6 magnitúdós fényességű 36 Tauri nevű csillag 23:04-kor tűnik majd el a Hold sötét oldalán, hogy aztán 00:12-kor lépjen ki a Hold átellenes, világos peremén.

A Fiastyúk (Plejádok, M45) egy csillagászati értelemben fiatal, 115 millió éves csillaghalmaz, úgynevezett nyílthalmaz. Szabad szemmel jól láthatóan hét közeli, közepesen fényes csillagból áll, illetve távcsővel szemlélve tucatnyi további halványabb társ is előkerül (összesen 500-ra teszik a tagok számát). Ők mindannyian egyetlen közös gázfelhőből alakultak ki, és a csillagszületés korai fázisában vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?