NAPTÁR

Október 6

EGY GONDOLAT

Nemzetünknek mindig az volt az egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát.
Széchenyi István

NÉVNAP

Brúnó és Renáta
A Brúnó német eredetű név, és barnát, valamint fényeset jelent. A Renáta latin, illetve olasz eredetű, és azt jelenti: újjászületett.

Október 6

EGY GONDOLAT

Nemzetünknek mindig az volt az egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát.

Széchenyi István

NÉVNAP

Brúnó és Renáta

A Brúnó német eredetű név, és barnát, valamint fényeset jelent. A Renáta latin, illetve olasz eredetű, és azt jelenti: újjászületett. Ma Natália nevű ismerőseinket is köszöntsük!

MAI ÉVFORDULÓINK

60 éve hunyt el Kabos Gyula színész. Jó barátjával, Gózon Gyulával vidéken kezdte pályafutását, s oly kiváló táncos-komikus lett, hogy a Király Színház szerződtette le komikus szerepkörre. Leírhatatlan sikereket aratott, a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, az Ez a villa eladó vagy a Lovagias ügy című filmje ma is nagyon népszerű. Ő volt minden idők legnagyobb magyar komikusa, azon kevés színészek egyike, akinek munkássága európai mércével mérhető. Szeretett hazája igen mostohán bánt vele, egész életében pénzzavarral küszködött, származása miatt pedig a harmincas évek végén kénytelen volt elmenekülni Magyarországról. A magyar filmművészet klasszikus zsenije idegenben hunyt el. Egy New York-i színpadon esett össze holtan, 54 évesen.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

70 éves Tréfás György operaénekes. A kiváló basszus a Honvéd Művészegyüttes kóristájaként kezdte az éneklést, 1957-ben került Debrecenbe, s azóta a Csokonai Színházban tapsolhat neki a közönség. Ma ünnepel még: Steinmetz Barnabás (1975) vízilabdázó.

Tőzsér Árpád (1935) szlovákiai magyar költő, író.

NAPI VICC

– Ember, úgy látom, hogy ez már a harmadik infarktusa! Nős?

– Harmadszor, doktor úr.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?