Kávéházi sztorik az m1-en

Budapest. Holnap kezdődik egy új vígjátéksorozat az m1 műsorán. A történet főhősét Kern András, húgát Udvaros Dorotytya játssza, a rendező Valló Péter. A huszonöt perces epizódokból tizenkettőt rendelt meg a közszolgálati csatorna. Karácsonyig látható a produkció a képernyőn. A folytatás a fogadtatástól és a pénztől függ.

„Nem szeretjük azt a szót, hogy szappanopera” – mondja Kern András –, „tehát szerencsésebb, ha ezt az egészet inkább sorozatnak nevezzük. Régi kifejezés, tudom, de takarja a lényeget.”

A sorozat főhőse Sanyi azon kevesek közé tartozik, akiknek még ötven felett is igen aktív édesanyjuk van.

Király néni – Tábori Nóra – nem veszi le a kezét egy szem fiáról. Hogy Sándor ne kerüljön a munkanélküliség süllyesztőjébe rábeszéli lányát – Udvaros Dorottyát – ,hogy, ha ideiglenesen is, alkalmazza testvérét a család elég jól menő éttermében, a lipótvárosi Firkászban.

Sanyi viharos gyorsasággal hasznosítani kezdi magát. Beletanult a pincérkedésbe: ez mindenkinek feltűnt a sorozatot beharangozó sajtótájékoztatón is, ahol Kern és Udvaros koktélt és harapnivalót kínált az újságíróknak.

A Firkász étterem-kávéház tulajdonosai mellett a vendégek történetei adják a folytatásos filmvígjáték vezérfonalát.

Felbukkan a sorozatban Schell Judit, Kerekes Éva és Szervét Tibor. Időnként találkozhatunk Kállai Ferenccel, Huszti Péterrel, Verebes Istvánnal és Bodrogi Gyulával is. A forgatókönyvet az egykor a Família Kft.-ben is dolgozó Vajda nővérek írták.

Az utolsó epizódot október 2-án hajnalban forgatták. A sorozat folytatásához egyelőre nincs elég pénz, de az alkotók azt remélik, hogy az esetleges és remélhető siker képes lesz hónapokon át képernyőn tartani a produkcióit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?