Gašpar: Nehéz lesz egyetértésre jutni Harabin támogatásáról a koalícióban

tibor gaspar k

Nehéz lesz egyetértésre jutni a kormánykoalíció pártjai között Štefan Harabin Bírói Tanácsba jelölését illetően – véli Tibor Gašpar (Smer) képviselő. Bár Harabint felkészültnek tartja a pozícióra, úgy véli, közös jelöléséhez nem sikerül megszerezni mindhárom kormánypárt támogatását. Harabint az SNS javasolja a funkcióba.

„Harabin közös támogatásáról politikai egyezségnek kell születnie, ha ez nem sikerül, más jelöltet kell találni” – mondta újságíróknak Gašpar. Ő elfogadhatónak tartja Harabint, bár egyes kérdésekben eléggé sajátosnak tartja a véleményét. Szerinte az is gondot okozhat a közös jelölésnél, hogy Harabinnak politikai pártja volt, emellett kétszer indult az államfőválasztáson.

Gašpar és Rudolf Huliak, az SNS képviselője is megerősítette, hogy hamarosan le lesz váltva a Bírói Tanács két tagja, és a parlament két új tagot választ. A leváltásokról szerdán tárgyal a parlament alkotmányjogi bizottsága. Gašpar szerint a Hlas-SD és az SNS is állít új jelöltet, a Smernek egyelőre nincs jelöltje.

A parlament a múlt héten már megválasztotta a tanács tagjává Jaroslav Klátikot. A tanács jelenlegi tagjai közül még Ján Mazákot és Andrej Majerníkot választotta a parlament, még 2020-ban. Mazákot a múlt héten leváltotta a tanács az elnöki posztról, és Gašpar szerint elegendő ok van arra, hogy tanácsbeli tagsága is megszűnjön. Majerníkról Gašpar azt mondta, megvan a politikai akarat a visszahívására.

Miroslav Čellár (Hlas), a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke újságíróknak elmondta, mind a 79 kormánypárti képviselő aláírta a Bírói Tanács két tagjának leváltására vonatkozó indítványt, az indoklás szerint nem védték megfelelően a bírói hatalom függetlenségét. Ő úgy véli, Harabin esetében nem akadály a politikusi múltja, és az, hogy indult az államfőválasztáson.

Čellár elmondta, a Hlas frakciója azután dönt a támogatásról, hogy az összes jelölt neve ismert lesz, és sor kerül a meghallgatásukra. Nem zárja ki, hogy még ezen az ülésszakon sor kerül a Bírói Tanács új tagjainak megválasztására.  

Štefan Harabin volt igazságügyi miniszter jelölését hétfőn (április 22.) jelentette be Rudolf Huliak, az SNS képviselője. Közlése szerint az SNS-frakció tagjai és Andrej Danko pártelnök is támogatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?