Premier League – A címvédő a listavezetőt fogadja, Szoboszlaiék a Brightonnal játszanak

Szoboszlai Dominik

A címvédő Manchester City a listavezető Arsenalt fogadja az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, míg Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool a Brightont látja vendégül.

Az Arsenal jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a Liverpoolt, de a Manchester City is csak egy ponttal marad el két riválisától, és mivel közeledik az idény hajrája, mostantól minden pontnak, pontvesztésnek jelentősége lesz.

A bajnoki címért harcoló mindhárom együttes húsvétvasárnap lép pályára, előbb a Liverpool-Brighton mérkőzést rendezik. A Vörösök otthon még veretlenlenek a mostani szezonban, 11 győzelem mellett háromszor játszottak döntetlent, a vendégek viszont idegenben felemásan, de inkább gyengén teljesítenek, így a meccs esélyese egyértelműen a házigazda. Szoboszlai a kényszerpihenője után egyre jobb formába lendül, a válogatottban két gólt is szerzett a törökök és a koszovóiak elleni felkészülési találkozókon, így remek hangulatban várhatja a Premier League folytatását.

A City-Arsenal rangadó lesz a forduló zárómérkőzése és sokak szerint akár bajnoki döntőnek is nevezhető. A hazaiak a Liverpoolhoz hasonlóan veretlenek még otthon, tíz győzelem mellett négyszer játszottak döntetlent, az Ágyúsok pedig 9–2–3-as mérlegükkel vezetik az idegenbeli tabellát, ráadásul nyolcmeccses győzelmi sorozattal érkeznek a Etihad Stadionba. A válogatott szünet után mindkét oldalon vannak sérültek, a hazaiaknál egyelőre kérdéses Kyle Walker, John Stones és Manuel Akanji játéka, s mivel a kapus Ederson továbbra sem bevethető, Pep Guardiola vezetőedző valószínűleg a védelem felforgatására kényszerül majd. Londoni oldalon elővigyázatosságból Bukayo Saka és Gabriel Magalhaes sem lépett pályára a válogatottjában, továbbá Gabriel Martinelli sem szerepelt a braziloknál, de elképzelhető, hogy vasárnapra mindhárman bevethetők lesznek.

Az előző szezonban mindkét egymás elleni összecsapásukat a City nyerte – 3–1-re, illetve 4–1-re –, ősszel, Londonban viszont 1–0-s Arsenal-siker született. Mindkét csapat versenyben van még a Bajnokok Ligájában is, a City címvédőként a Real Madriddal, az Arsenal pedig a Bayern Münchennel csap össze a negyeddöntőben.  

A még BL-indulást érő negyedik helyért harcoló együttesek közül az Aston Villa a Wolverhampton Wandererst, a Tottenham Hotspur pedig a Luton Town fogadja szombaton, és ezen a napon lép pályára Kerkez Milos gárdája, a Bournemouth is, amely az Evertonnal csap össze hazai pályán. A Bournemouth három forduló óta veretlen, míg az Everton 11 kör óta nyeretlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?