A sógun: Becstelenek a becsület földjén

Az egyik első dolog, amely A sógunban történik, hogy egy férfit és újszülött gyermekét kivégzik, engesztelésül egy apró sértésért. Az anya öngyilkossággal fenyegeti a végrehajtókat, ám sógornője meggyőzi, hogy a „helyes” döntést hozza: éljen tovább a családja emlékéért. A néző ekkor még csak a főszereplő értetlenkedésével tud azonosulni.

A fal két oldalán

Clavell regényét leginkább azért méltatják, mennyire izgalmasan ütköztet két, etikettben és halálszemléletben merőben eltérő kultúrát. John Blackthorne (Cosmo Jarvis), a protestáns angol tengerész a szomjhalál küszöbén éri el Japán partját, ahol minden oldalról ellenség fogadja. A bizalmatlan szamurájok barbárnak titulálják, és tömlöcbe vetik, a portugál hittérítők pedig ki akarják végeztetni, mielőtt bárkinek elárulhatná, hogy a krisztusi szeretetnél csillogóbb kincsek is motiválják őket. Blackthorne azonban nem az egyetlen nemkívánatos személy Japánban. A becsületes Toranaga hadúr (Szanada Hirojuki) fejére szintén többen pályáznak, köztük az ország sóguni (vezetői) székére hajtó kormányzók is. A két férfi kelletlen szövetségre kényszerül – az egyedüli kapocs köztük a katolikus tolmács, Mariko (Anna Sawai), aki egyben egy szamuráj felesége is.

Amikor Blackthorne megérkezik Japánba, megverik, megalázzák, egy társát pedig elevenen megfőzik. Mindezt azonban már megszokta. Ami váratlanul éri, az fogvatartói szokatlan életszemlélete: az, ahogy egyik pillanatról a másikra eldobják az életüket, vagy ahogy alázattal, rossz szó nélkül alárendelik magukat a hatalomnak, legyen az tisztességes vagy egyértelműen korrupt. Mariko egy vastag falról mesél neki, amelyet minden japán embernek ki kell építenie élete során, és mögé száműzni minden, a társadalmi konvenciókkal összeférhetetlen érzést. Ez teszi igazán érdekessé A sógunt mint drámát. Szereplői szinte soha nem azt mondják és teszik, amit gondolnak. A fal túloldalára kell tekintenünk, hogy igazán megismerjük őket, és gyakran meghökkent majd, amit odaát találunk.

Dicsőséges nagyurak

A sógun vagy tucatnyi izgalmas jellemmel bábjátékozik egyszerre, szerencsére hibátlanul. A harcok ugyanis, bár nem szerénykednek brutalitásban, végig másodrangúak a párbeszédek mellett: a sorozat legélesebb párbajait szavakkal és álszerény mosolyokkal vívják. A színészek már-már a nézőt is megvezetik, egyszerre alakítják figuráik látható és falon túli énjét, sokszor inkább csak sejtetve, egy-egy pillantással üzenve valódi érzéseiket. Az elegáns táncból egyedül az angol tengerészt alakító Cosmo Jarvis lóg ki mély hőzöngéseivel, talán szándékosan, de elég durván ahhoz, hogy egyeseket kizökkentsen. Szerencsére ellensúlyozza őt Az utolsó szamurájból és a John Wick 4. felvonásából ismert Szanada Hirojuki, aki tekintélyében, csendes szigorában, ám amikor az kell, dühítő tehetetlenségében is képes visszatükrözni Toranaga jellemét.

Szanada egyébként a sorozat producereként és kulturális tanácsadójaként is közreműködik. Egyik feltétele az volt, hogy a képsorok hitelesen reprezentálják a középkori Japánt, ne csak díszletekben és kosztümökben, hanem szellemiségben is. A japánok ebben a történetben nem tanulnak meg mágikusan angolul, eszmecseréiket felirattal vagy Mariko tolmácsolásában követhetjük, aki ezúttal nemcsak szerelmi kaland tárgya, hanem összetett jellem is, a középkori japán női sors csendes elszenvedője. Néhány pontatlanság persze így is maradt a sorozatban, részben ugyanis a regény cselekménye is történelmi tévhiteken alapul. Ahogy azonban a nézőt egyre inkább beszippantja a keleti értékszemlélet és a sajátos hatalmi játszmák, felhúzza a saját falát, és megbékél a túlzásokkal. Az összkép egzotikusságában, félelmetességében és ellentmondásosságában végül elvesznek a gyengébb ecsetvonások.

Kinek ajánlható A sógun? Leginkább három embernek. Annak, aki szerette a könyvet, aki nyitott a szappanoperákra, amíg minőségi az a bizonyos szappan, és annak, aki szerint a legérdekesebb történetekben a kard a hüvelyében marad.

A tízrészes sorozat magyar felirattal nézhető a Disney Pluson.