Zsarolóvírussal dolgozó orosz hackercsoport vezetőjét szankcionálta a brit kormány

hacker k

Zsarolóvírussal dolgozó orosz hackercsoport vezetője ellen jelentett be szankciókat kedden a brit kormány.

A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a LockBit nevű csoportról van szó. A büntetőintézkedéseket Dmitrij Horosjev, a csoport adminisztrátora és szoftverfejlesztője ellen léptették életbe.

A tárca ismertetése szerint hasonló szankciókat hozott Horosjev ellen az amerikai és az ausztrál kormány is.

A brit külügyminisztérium hangsúlyozta: a LockBit követte el a tavaly világszerte végrehajtott zsarolóvírusos támadások negyedét, és több mint egymilliárd dollárt zsarolt ki a támadások áldozataitól.

A csoport kétszáznál több brit vállalat és közösségi intézmény – köztük kórházak és iskolák – ellen is zsarolóvírusos kibertámadást hajtott végre.

A brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) azonban beszivárgott a LockBit hálózati rendszereibe és átvette az ellenőrzést a csoport működése felett, megbénítva gyakorlatilag az egész bűnszövetkezet tevékenységét – áll a londoni külügyi tájékoztatásban.

A LockBit az elmúlt két hónapban megpróbálta újjáépíteni hálózatát, de az NCA megítélése szerint ez csak korlátozott mértékben sikerült, és a szerveződés jelentette globális fenyegetés komoly mértékben csökkent – hangsúlyozza keddi ismertetésében a brit külügyminisztérium.

A tárca szerint a brit kormány Horosjevet vagyonzárlattal és beutazási tilalommal sújtotta.

A szankciócsomag a hivatalos ismertetés alapján megtiltja pénzügyi szolgáltatások nyújtását a LockBit érintett vezetője számára a brit pénzügyi rendszeren keresztül, a beutazási tilalom pedig azt jelenti, hogy kötelező megtagadni tőle a nagy-britanniai belépési és tartózkodási engedélyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?