<p>London/Róma. Tízezrek vonultak szombaton London utcáira, hogy így tiltakozzanak a kormány gazdasági megszigorító intézkedései ellen. Tüntetések voltak Rómában is.</p>
Tüntetések Londonban, Rómában
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
A londoni békés megmozdulás résztvevői a kormány azon intézkedései ellen tiltakoztak, amelyek a szociális kiadások lefaragásának és a takarékossági intézkedéseknek az eszközeivel az állam eladósodásának a csökkentését célozzák.
A tüntetők között közalkalmazottak, kórházi dolgozók, munkanélküli fiatalok, szakszervezeti aktivisták, háborúellenes mozgalmak és más csoportok képviselői vonultak a brit főváros utcáin, hogy síkra szálljanak egyebek között az egészségügyi és a nyugdíjrendszerben tervezett elvonások ellen.
A szakszervezetek általános sztrájkot is kilátásba helyeztek a közeli napokban. David Cameron miniszterelnök a jövő évre is újabb takarékossági intézkedések érvényesítését jelezte. A szervezők szerint tízezrek vettek részt a londoni tüntetésen, amelyre 250 autóbusszal szállítottak résztvevőket a brit fővárosba. A nap folyamán hasonló megmozdulásokat tartottak az észak-ír Belfastban és a skót Glasgow-ban is.
Tüntetések voltak Rómában is. Az olasz főváros központjában a legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség felhívására a munkahelyek védelme érdekében és a gyárbezárások ellen.
A CGIL tiltakozó nagygyűléséről beszámoló jelentésében a brit hírügynökség ezrekre tette a résztvevők számát, míg az orosz hírügynökség tízezrekről számolt be. Az ipar minden ágának képviseletében összegyűlt tiltakozók vörös léggömbjein és transzparensein a feliratok a Mario Monti vezette kormány távozását követelték, és sürgették a kabinetet, hogy tegyen többet a recesszió sújtotta munkások megsegítése érdekében. A megmozdulás szónokai követelték az elbocsátások beszüntetését a járműiparban, valamint a kiegészítő adók megszüntetését, a nyugdíjrendszer korszerűsítését és a munkanélküliség csökkentését követelték. A szakszervezeti szövetség a honlapján arra szólította fel a kormányt, hogy olyan intézkedésekre összpontosítson, amelyek ösztönzik a beruházásokat, fellendítik a foglalkoztatást, főként a fiatalok és a nők körében. A CGIL november közepére 24 órás általános sztrájkot tervez követeléseinek nyomatékosabbá tétele érdekében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.