Sikeresen útnak indult a japán űrrakéta a holdjáróval a fedélzetén

Japán

Sikeresen útnak indult a Hold felé magyar idő szerint csütörtök hajnalban a holdjárót szállító japán H2A űrrakéta az ország dél-nyugati részén található Tanegasima Űrközpontból – közölte a japán űrügynökség csütörtökön.

A helyi idő szerint reggel nyolc óra után indított rakéta a japán űrügynökség, a JAXA holdjáróját (SLIM) viszi magával, amely Japán első leszálló egysége lenne a Holdon. A SLIM holdi leszállóegységet azért fejlesztették ki, hogy tesztelhessék vele a holdra szállás technológiáját.

Az űrügynökség közlése szerint a kilövés után a rakétáról sikeresen leválasztották az XRISM röntgenes asztronómiai műholdat, amely a csillagokban és galaxisokban lévő plazmát fogja megfigyelni.

A műholdak felbocsátásában sikereket elérő Japánnak idén számos kísérlete kudarcba fulladt. Márciusban a JAXA új zászlóshajóját, a H3 rakétát kellett megsemmisíteni pár perccel azután, hogy a második fokozat hajtóműve nem kapcsolt be, a japán űrügynökség Epsilon kis rakétahajtóműve pedig tesztelés során robbant fel júliusban.

Felbocsátását követően a SLIM várhatóan három-négy hónapon belül áll Hold körüli pályára, és négy-hat hónap múlva kísérli meg a landolást. Ha sikerrel jár, Japán lesz az ötödik holdra szálló ország az egykori Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kína és India után.

India Csandraján-3 űrhajója augusztus 23-án hajtott végre sikeres landolást, Oroszország Luna-25 űrszondája viszont a Hold felszínének ütközve augusztus 19-én megsemmisült.

A japán holdjáró által gyűjtött adatok az Egyesült Államok által vezetett Artemis 3 nevű űrrakétaprogram részeként azt a célt szolgálják, hogy első lépésben a Holdra, majd a következő lépésben a Marsra juttassanak embert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?