Leállították a Baltimore-i hídomlásban eltűnt emberek utáni kutatást

www.foxbaltimore.com

A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást Baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak.

Kedden kora hajnalban a Baltimore-i öböl fontos hídja, a Francis Scott Key Bridge pillanatok alatt omlott össze, miután nekiütközött egy óriási, meghibásodott konténerszállító. A parti őrség kedd esti sajtótájékoztatóján közölték: nem feltételezhető, hogy túlélőket találnak, a további kereső munkát pedig a romló látási és időjárási viszonyok, valamint a víz hőmérséklete is akadályozza.

 Roland Butler, Maryland rendőrség vezető nyomozója hozzátette, hogy a víz tele van törmelékkel és a híd acélroncsaival, a hajótestről pedig konténerek lógnak a víz fölé, ami veszélyessé teszi búvárok munkáját. Kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg semmi nem támasztja alá azt, hogy a baleset idején jármű közlekedett volna a hídon, mert a forgalmat időben sikerült leállítani, rögtön miután a hajó vészjelzést adott le. Joe Biden elnök minden lehetséges segítséget kilátásba helyezett a katasztrófa utáni helyreállításhoz és újjáépítéshez.

Pete Buttigieg közlekedési miniszter a híd összeomlását "egyedi körülményként" értékelte, és szintén ígéretet tett arra, hogy szövetségi források válnak elérhetővé Maryland állam számára. Megjegyezte: nincs olyan híd, ami képes lett volna ellenállni egy akkora közvetlen becsapódásnak, amit egy akkora hajó okoz, mint az itt szerepet játszó konténerszállító.

A katasztrófa körülményeinek vizsgálatát az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület vezeti, amelynek igazgatója közölte: a nyomozás részletesen kitér majd a szingapúri zászló alatt hajózó Dali nevű konténerszállító dokumentumaira, műszaki állapotának és felülvizsgálatának múltjára. Jennifer Homendy jelezte, hogy a pontos történéseket illetően fontos válaszokat ad majd a hajó hangrögzítőjének felvétele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?