Az SZDSZ nem akar előre hozott választásokat

Budapest |

<p>Az SZDSZ parlamenti frakciója úgy döntött, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen nem fogja támogatni a Fidesznek az előre hozott választásokra tett indítványát - közölte újságírókkal az országgyűlési képviselőcsoport megbeszélését követően szerdán Fodor Gábor.</p>

 A pártelnök úgy fogalmazott, a szabad demokraták azt szeretnék, hogy ha a magyar politika olyan irányba indulna el, ahol a pártok összefogva tennének megvalósítható javaslatokat a válság kezelésére.
    A politikus szerint jelenleg a válságkezelés a legfontosabb, nem pedig a válság elmélyítése, a Fidesz javaslata viszont az utóbbit szolgálná.
    Kérdésre válaszolva hozzátette, a liberálisok a fideszes indítvány napirendre vételét sem támogatják. Ezt azzal indokolta, hogy a javaslat napirendre vételével arról azonnal vita kezdődne, véleményük szerint az viszont a bizonytalanságot erősítené.
    A pártelnök kijelentette: "a Fidesz nincs is tisztában azzal, hogy a kormány valójában mit akar javasolni (...), meg sem hallgatta a kormány elképzelését, hiszen azt holnap fogjuk megismerni".
    A politikus leszögezte, hogy a szabad demokraták kíváncsiak a kormány javaslataira, és előzetesen semmiféle politikai bizonytalanság kialakításához nem fognak hozzájárulni.
    Az MTI arra vonatkozó kérdésére, hogy ha ezek a javaslatok nem megfelelőek a számukra, akkor támogatnák-e az előre hozott választást, azt mondta, hogy abban az esetben hangot adnak majd a véleményüknek, de egy ilyen voksolás hosszú távú politikai bizonytalanságot jelentene, és most Magyarországnak az az érdeke, hogy ebből a helyzetből minél gyorsabban kilábaljon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?