Az apjáénál jóval nagyobb támogatottságot élvez

Washington. Amerikai közvélemény-kutatási gyorsfelmérések szerint az amerikai lakosság elsöprő többsége helyesli, hogy George Bush elnök utasítására megkezdődtek a katonai műveletek a tálib rezsim ellen.

Washington. Amerikai közvélemény-kutatási gyorsfelmérések szerint az amerikai lakosság elsöprő többsége helyesli, hogy George Bush elnök utasítására megkezdődtek a katonai műveletek a tálib rezsim ellen. A CNN szerint a megkérdezettek 90 százaléka, az ABC tévéhálózat és a The Washington Post című lap közös felmérésének tanúsága szerint pedig 94 százaléka támogatja az afganisztáni célpontok elleni légicsapásokat. Ez utóbbi felmérés alapján azt is közzétették, hogy az amerikaiak 82 százaléka szerint az USA megtette a tőle elvárható lépéseket a békés, diplomáciai rendezés érdekében. Ugyanennyien vélik úgy, hogy ami vasárnap történt, az nem a konfliktus elintézése (vagy legalábbis gyors lezárásának döntő mozzanata), hanem egy hosszú háború kezdete.

Több mint tíz évvel ezelőtt, 1991. január 16-án a Kuvaitot megszállva tartó Irak ellen indított Sivatagi Vihar hadművelet kezdeti amerikai társadalmi elfogadottsága 76 százalékos volt, most tehát ifjú George Bush elnök apjánál lényegesen nagyobb – voltaképpen elsöprő – támogatottságot tudhat maga mögött a katonai vállalkozás kezdetén.

Érdekes, hogy az ABC és a The Washington Post felmérése szerint 93 százalék helyesli, ahogyan Bush szeptember 11. óta kezeli a konfliktust. Ha ezt összevetjük azzal, hogy a diplomáciai rendezés érdekében 82 százalék tartja kielégítőnek a kifejtett erőfeszítést, akkor arra jutunk, hogy az amerikai társadalom egy nem teljesen elhanyagolható szelete nyilvánvalóan úgy véli: a diplomáciai megoldás keresése nem kapott ugyan hangsúlyt, de ez nem is baj, a megoldást nem is érdemes békés eszközökkel keresni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?