A győri Audi cáfolja, hogy elbocsátásokat tervezne

Győr |

<p>Az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére kedden cáfolta az Info Rádió értesülését, amely szerint a győri vállalat a következő napokban elbocsátja 1400-1600 dolgozóját.</p>

Lőre Péter közölte: az értesülés téves, a győri gyárban a termelés a terveknek megfelelően az újév második, illetve harmadik hetében elindult.
    A társaság november végén közölte, hogy december közepétől négy hétre leáll a járműgyártás Győrött, a motorgyártásnál pedig - terméktípustól függően - 2 és 4 hét között szünetel a termelés az év végi időszakban.
    Ennek oka, hogy a győri vállalat termelését a Volkswagen konszern gyárainak menetrendjéhez igazítja. A járműgyártás előző éveknél hosszabb időtartamú leállása összefüggésben van a Győrött szerelt kocsik szezonalitásával, a három típus közül kettő ugyanis nyitott kocsi, irántuk a tavaszi-nyári időszakban nagy az érdeklődés.
    A társaság korábban közölte, hogy tavaly több mint 1,9 millió motort és 60 ezernél több járművet gyártott. Motorgyártásban az előző évihez hasonló szinten teljesített a győri gyár, járművekből pedig 5,9 százalékkal többet szereltek össze, mint 2007-ben. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?